Jeges örömök (képgalériával)2020. január 8. (szerda) 19:00 - Városnews/8884_0_300.jpgMár biztonsággal rá lehet menni az Ózdi Horgásztó jegére, így több iskolából is kivitték a gyerekeket a szabad levegőre, egy kis csúszkálás erejéig. A fiatalok szemmel láthatóan élvezték a rendhagyó testnevelés órát, amelyre az elkövetkező napokban valószínűleg még lesz lehetőségük.

Először a Bolyky Tamás Általános Iskolából érkeztek tanulók ma délelőtt az Ózdi Horgásztó jegére. A diákok örültek a szokásostól eltérő testnevelés órának, és többen elmondták, hogy szabadidejükben is szívesen kijönnek majd a szüleikkel. A pedagógusok azért tartják hasznosnak ezt a lehetőséget, mert így a gyerekek kimozdulhatnak a négy fal közül.

„Nagyon vártuk azt, hogy a tó jege elérje azt a megfelelő vastagságot, hogy biztonságosan lehessen rajta csúszkálni. Testnevelés óra keretein belül vannak nekünk téli játékokra biztosított óráink, és ez most kiváló alkalom arra, hogy ezen óra keretein belül itt a gyerekek csúszkálhassanak” - hangsúlyozta Eke Eszter, a Bolyky Tamás Általános Iskola pedagógusa.

A gyerekek önfeledten élvezték a csúszós terepet, voltak kisebb esések, de ez nem szegte kedvüket.

„Nagyon jól, mert jó, hogy jég van, meg jó csúszkálni” - nyilatkozta Elek Zsófia, a Bolyky Tamás Általános Iskola tanulója.

„Igen, nagyon szeretek, mert már nagyon vártuk ezt a pillanatot, hogy le tudjunk ide jönni csúszkálni” - fogalmazott Budai Jázmin, a Bolyky Tamás Általános Iskola tanulója.

A szép idő és a napsütés az Újváros Téri Általános Iskolából is kicsalta a gyerekeket és a pedagógusokat a tóra. Néhány tanuló rokonaival is ki szokott ide látogatni.

„Mert ugye itt laknak a keresztanyukámék, és ő velük még szoktam kijönni” - nyilatkozta Szurdok Lora, az Újváros Téri Általános Iskola tanulója.

Liktor Tamás korcsolyával a lábán és hokiütővel a kezében lépett a jégre. Ezúttal nem a csapattársakkal, hanem egyedül jött.

„Hát hétvégén már kint voltunk pár haverral korcsolyázni. Jöttünk jégkorongozni” - mondta Liktor Tamás.

A tiszta, friss levegő és a tartalmas időtöltés lehetősége várhatóan még sokakat fog kicsalni a szabadba. Ha pedig a hőmérséklet is elég alacsony marad ahhoz, hogy  biztonsággal léphessünk a jégre, akkor érdemes is kihasználni az elkövetkező napokat. Arra azonban fontos odafigyelni, hogy lehetőleg ne egyedül menjünk, különösen pedig a gyerekeket ne hagyjuk felnőtt felügyelet nélkül.


884_0_t 884_1_t 884_2_t 884_3_t
884_4_t 884_5_t
Vissza