Nem luxus (képgalériával)2020. január 28. (kedd) 19:00 - Városnews/8947_0_300.jpgÓzdon is gyűjtenek táskákat és a mindennapos személyi higiéniához szükséges eszközöket a #nemluxustaska kezdeményezés keretein belül. Az akcióban bárki felajánlhatja már megunt, használaton kívüli, de még jó állapotú táskáját. Az adományok a gyűjtőpontokról olyanokhoz kerülnek, akik valóban rászorulnak.

A korábbi pozitív tapasztalatoknak köszönhetően idén is útjára indult Magyarországon a #nemluxustáska kezdeményezés. A jótékonysági akció célja, hogy rászoruló nőknek gyűjtsenek alapvető higiéniás eszközöket, termékeket, egy táskába csomagolva. Elsősorban olyanokhoz jutnak el a felajánlások, akik nehéz anyagi körülmények között élnek, illetve hajléktalanná váltak, de ebben a helyzetben is meg akarják őrizni méltóságukat és nőiségüket. A kampányhoz Ózdon is csatlakoztak, a II. János Pál Katolikus Általános Iskolában hétfőtől várják a táskákat.

„Hétvégén a közösségi portálon láttam ezt a felhívást, és hogy kedves kolléganőm, Vámos Fruzsina is lájkolta a #nemluxustaska kezdeményezést. Akkor írtam rá, hogy ebbe mi is beszállhatnánk. Egy ilyen párbeszéd alapján alakult ki a közös gondolat, hogy mi is gyűjthetnénk ilyen táskákat azoknak a nőknek, akiknek erre igenis szükségük van, de nem biztos, hogy hozzájutnak a táskához és főleg a benne lévő egészségügyi szerekhez” - mondta Kocska Ágnes, a II. János Pál Katolikus Általános Iskola igazgatója.

A kezdeményezés arra próbál rávilágítani, hogy ami sokaknak természetes, az másoknak sokszor elérhetetlen. Így megunt, használaton kívüli táskáját most bárki felajánlhatja. A csomagba kerülhet például fogkefe, fogkrém, szappan, tusfürdő, egészségügyi betét, sampon, testápoló vagy kézkrém. Ezen kívül vannak további hasznos, de nem létfontosságú termékek, amelyeket szívesen fogadnak, erről részletesen a nemluxustaska.hu weboldalon lehet tájékozódni. Ózdon is sok táska gyűlt már össze.

„Ahhoz képest, hogy kevés az idő, nagyon gyorsan gyűlnek a táskák. Ehhez a mozgalomhoz akárki csatlakozhat. Nagyon sok gyűjtőpont van Magyarországon, a legközelebbi Egerben. Ózdról többek közt csatlakoznak az ÓMI Zenés Színház lányai is, illetve a II. János Pál Katolikus Általános Iskola dolgozói, az ő ismerőseik, a tagóvoda, illetve az ózdi Karitász. Azt gondolom, hogy Ózd pici város, de ha összefogunk, sok táska össze fog gyűlni” - nyilatkozta Vámos Fruzsina, a II. János Pál Katolikus Általános Iskola tanára.

Tavaly országszerte mintegy tízezer csomag gyűlt össze. Az idei felajánlások Ózdról Egerbe kerülnek, azokat tavasszal a Máltai Szeretetszolgálat segítéségével juttatják el az ország minden pontjára a rászorulókhoz. Az iskolában legkésőbb péntek reggel kilenc óráig várják az adományokat, ugyanis még aznap délelőtt elszállítják azokat a gyűjtőpontra.


947_0_t 947_1_t 947_2_t 947_3_t
947_4_t
Vissza