Havas idő (képgalériával)2020. január 28. (kedd) 19:00 - Városnews/8949_0_300.jpgMásodszor havazott városunkban az idei télen. A délelőtti órákban szinte végig esett. A közlekedést csak ideig-óráig nehezítette a csapadék, ugyanis az Ózdi Városüzemeltető Intézmény munkatársai kézi és gépi erővel tisztították meg az utakat és járdákat, kezdve a forgalmasabbakkal. Az előrejelzések szerint komoly felmelegedés jön, a hétvégén már plusz tíz fok fölé is kúszhat a hőmérők higanyszála.

A reggeli órákban a meteorológiai előrejelzéseknek megfelelően városunkat is elérte a havazás. Nyolc körül még csak szállingózott, majd kilenc után egyre növekvő intenzitással kezdett hullani a csapadék. Hamar kifehéredett a táj, a közlekedők így megváltozott időjárási körülmények között próbáltak eljutni munkahelyükre vagy vásárolni. A helyiek többsége örült a hónak.

„Épp itt volt az ideje a havazásnak. Lényegében még nem is nagyon volt igazi hó, és most itt van. Örülünk neki, mi már nem is annyira, mint a gyerekek. A gyerekeink is örülnek, hogy van egy kis hó” - mondta Mustos Tibor.

„Amikor várjuk, hogy havazzon, a gyerekek is meg mindenki, akkor nem esett. Én örülök neki, hogy esik a hó. Azért nem mindegy. Olyan szép minden, öröm szétnézni. Az embereknek észre kell venni a szépet is” - fogalmazott Bernáth Józsefné.

„Éppen itt volt az ideje, hogy esett a hó. Nagyon szeretem a havazást. Én most épp munkába tartok, és sokkal jobb így dolgozni menni, hogy esik a hó, és az emberek is sokkal boldogabbak” - nyilatkozta Barkóczi János.

A közlekedők dolgát az Ózdi Városüzemeltető Intézmény munkatársai próbálták  megkönnyíteni. A cég dolgozói gépi és kézi erővel is az utak és a járdák megtisztításán fáradoztak. A protokollnak megfelelően a legforgalmasabb szakaszokkal kezdtek, majd haladtak a kevésbé járt részek felé. Egyesek szerint egyébként a hómentes időjáráshoz hozzájárul a nagy fokú járműforgalom is.

„Sok minden befolyásolja azt. A rengeteg autóból kieresztett füst és a levegő, az űrkutatás is. Szerintem ez is befolyásolja. A levegőt összekavarják, az egész világűr fel van forgatva” - hangsúlyozta Ivánkó Mihály.

Az előrejelzések szerint a hó nem lesz tartós, ugyanis a hétvégére már komoly felmelegedést jósolnak. A hírek szerint akár plusz tíz fok fölé is felkúszhat a hőmérők higanyszála.


949_0_t 949_1_t 949_2_t 949_3_t
949_4_t
Vissza