Műanyag kupakok (képgalériával)2020. február 4. (kedd) 19:00 - Városnews/8969_0_300.jpgKupakgyűjtési akció indult a Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnáziumban. Céljuk egyelőre csupán az, hogy a diákok által szelektív gyűjtőbe dobott flakonok kupakjai egy helyre kerüljenek. A tároló tartalmával a későbbiekben egy jó ügyet szeretnének támogatni.

„Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája” – olvasható a jól ismert Szent-Györgyi Albert idézet a SZIKSZI közösségi oldalán. A sorok alatt pedig egy fotó is látható arról az igényesen kivitelezett, szív alakú alkotásról, melyben néhány napja az iskola diákjai és tanárai is gyönyörködhetnek. A körülbelül egy méter magas, rácsos tároló az iskola karbantartóinak keze munkáját dicséri. Az eszköz egyelőre csupán kupakok gyűjtésére szolgál, de amint megtelik, az iskola igyekszik majd annak helyet és célt is találni.

„Nagyon meglepődtem először, de nagyon örültünk is, mivel a SZIKSZI amúgy is szokott ilyen adománygyűjtő eseményeket szervezni. Például a karácsonyi adománygyűjtés is egy ilyen volt, és ugye rászorulók részére szoktunk mindig” - nyilatkozta Bátkai Bianka, a Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium tanulója.

Az intézményben egyébként nemcsak a kupakokat gyűjtik külön, hanem más hulladékokat is, ily módon erősítve a tanulókban a környezetvédelem fontosságát.

„A kupakgyűjtő ötlete nem saját kútfőből származik, az interneten találtam, és úgy gondoltam, hogy nagyon hasznos lesz az iskolában is. Nálunk kiemelten hangsúlyos a teremtésvédelem. Fát ültetünk, szemétgyűjtési akciókban, takarítási akciókban veszünk részt. És ez a szívecskés kupakgyűjtő ugyanezt a célt fogja szolgálni” - mondta Jene Andrásné, a Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium igazgatóhelyettese.

A diákok a hulladékok szelektív gyűjtésén kívül fontosnak tartják azt is, hogy tudatosan vásároljanak. A különféle termékek csomagolásából származó szemét ugyanis tovább terheli környezetünket.

„Próbálunk kevesebb zacskót, illetve felesleges hulladékkal járó terméket vásárolni a büfében. Én is, hogyha valami olyasmit veszek, akkor inkább papír- vagy zacskómentesen. Például, ha a pogácsát is kikérem, akkor inkább nem kérek hozzá zacskót. És akkor erre szerintem eléggé fontos, hogy odafigyeljünk. Még azzal az egy zacskóval is segítünk valamit” - hangsúlyozta Kulin Melissza, a Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium tanulója.

A SZIKSZI-sek ötlete egyébként korábban más fejében is megfogalmazódott. Az egyes számú választókerület területi képviselője, Zsuponyó Anett is hasonló módon szeretné felhívni a lakosság figyelmét a környezettudatosság fontosságára. Ezért a közeljövőben szintén egy szív alakú kupakgyűjtő edényt tervez kihelyeztetni a város központi részére. Ez a mellett, hogy jó ügyet szolgálna, egyben érdekes színfoltja is lehet majd városunknak.


969_0_t 969_1_t 969_2_t 969_3_t
969_4_t 969_5_t 969_6_t 969_7_t
Vissza