A környezet az első (képgalériával)2020. február 10. (hétfő) 19:00 - Politikanews/8990_0_300.jpgA Momentum Mozgalmat és politikáját népszerűsítették a piacon a párt tagjai és aktivistái. Jelen volt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezet elnöke is. A standolás egyik célja az volt, hogy tájékoztassák a lakosságot dr. Cseh Katalin európai parlamenti képviselő látogatásáról, aki március 7-én a Hotel Ózdban lakossági fórumot tart.

A megmozdulással a hazánkban és szűkebb térségünkben jellemző környezetszennyezésre, ezen belül is a levegőminőség romlására is felhívták a figyelmet. Ahogy a megyei elnök elmondta, a Sajó völgyében nagy problémát jelent a nem megfelelő tüzelőanyagok használata, de nem csak ez okoz gondokat.

„Tudjuk azt, hogy sok vegyipari cég van Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ugye a BorsodChem, a sajóbábonyi és a tiszaújvárosi is, és nagyon sok olyan gyár van, mint az Ózdi Acélművek is, hogy a levegőszennyezettségnek nem tesznek jót. A lakossági fűtés és a megnövekedett közlekedés következtében sajnos két és fél évvel kevesebbet élünk, mint az országos átlag. Volt február negyedikén a rák világnapja, nálunk is nagy probléma, hogy egyre több a daganatos beteg” - mondta Kovács József, a Momentum Mozgalom B.-A.-Z. megyei elnöke.


990_0_t 990_1_t 990_2_t 990_3_t
990_4_t 990_5_t
Vissza