Elsöprő siker (képgalériával)2020. február 11. (kedd) 19:00 - Kultúranews/8997_0_300.jpgNégy telt házas előadást produkált az ÓMI Zenés Színház társulata az elmúlt napokban Salgótarjánban. A Hairt vitték színre a Zenthe Ferenc Színházban mintegy kétezer néző előtt. Pénteken és hétfőn két-két alkalommal, így összesen négyszer adták elő a világhírű musicalt, a közönség soraiban most középiskolások ültek.

A darabban a Zenés Színház teljes társulata részt vett, és most is hívtak vendégművészeket: Vanya Róbert az Operettszínházból erősítette az ózdiak sorait, egyébként már nem első alkalommal.

Természetesen élőzenével, zenekarral léptek fel: a zongoránál Kovács Felicián, a WellHello billentyűse ült, aki először vett részt a produkcióban. Csütörtökön egy éjszakába nyúló próbát tartottak, majd pénteken és hétfőn is mindössze félórás szünettel adták elő egymás után kétszer a Hairt.


Képek forrása: ÓMI Zenés Színház

997_0_t 997_1_t 997_2_t 997_3_t
997_4_t

 

Vissza