Rendőrkézen a garázdák2020. május 15. (péntek) 19:00 - Rendőrségnews/9300_0_300.jpgKevesebb mint huszonnégy óra leforgása alatt elfogták a rendőrök azt a két fiatalt, akik fényes nappal bántalmaztak egy idős férfit a Munkás úton. A huszonhárom éves elkövetők minden előzmény nélkül léptek oda a bácsihoz, akit egyikük úgy megütött, hogy a sértett a földre esett. Arca a szeme körül feldagadt, kórházi ellátásra is szüksége volt.

A Munkás úton támadtak rá a napokban egy idős férfira. A sértetthez mindenféle előzmény és ok nélkül, fényes nappal lépett oda két fiatal. Egyikük ököllel szó nélkül arcon ütötte, amitől ő földre esett. Az elkövetők elfutottak. A támadás után készült fotó bejárta az internetet, és hatalmas felháborodást keltett.

„Én itt jöttem, mert menni akartam a sógoromhoz, most is oda megyek, mert beteg, és rá kell, hogy nézzek. Jöttem itt, és jött két gyerek, az egyik egyszerűen csak megütött. Még jó, hogy két asszony látta, ők hívták ki a mentőt, ők hívták a rendőrséget is. Bevittek a kórházba, lekezelték a szememet” - mondta Pálfi Sándor.

Az idős férfit szomszédja vitte haza a kórházból, már lábadozik sérüléséből, de az ütés nyomai még most is jól látszódnak az arcán. Az eset után nem sokkal rendőrkézre kerültek az elkövetők is: a 23 éves B. Milán és a szintén 23 esztendős D. László.

„Kollégáim nem egészen huszonnégy óra leforgása alatt beazonosították azt a két, huszonhárom éves elkövetőt, akik a napokban bántalmazták a 67 éves sértettet az Ív út környékén. A széleskörű adatgyűjtést követően az elkövetők felderítésre kerültek, előállításukat követően gyanúsítottként lettek kihallgatva. Tettükért akár három év börtönbüntetést is kaphatnak” - emelte ki Kiss Tamás, az Ózdi Rendőrkapitányság hivatalvezetője.

A két fiatallal szemben garázdaság miatt folyik eljárás az Ózdi Rendőrkapitányságon. Tettüket indokolni nem tudták. Velük szemben vádemelés és bírósági döntés később várható.

A kép illusztráció.

Vissza