Csatornát építenek (képgalériával)2020. május 22. (péntek) 19:00 - Városnews/9318_0_300.jpgRészleges, időnként teljes útlezárásra számíthatnak az autósok május 25-től, vagyis hétfő reggel nyolc órától az Iparvasút úton. Ezen a szakaszon körülbelül három hétig parkolni sem lehet. A kivitelező cég munkatársai a csapadékvíz-elvezető hálózat kiépítését ezen a területen kezdték meg a napokban. A folyamat a kutató árkok feltárásával és a közművek megkeresésével kezdődött.

Megkezdődött a csapadékvíz-elvezető hálózat kiépítése városunkban. A fejlesztésnek köszönhetően egy régi probléma oldódhat majd meg, ugyanis egy megfelelően kiépített rendszer, nem engedi majd megállni az esővizet. Ezzel a jelenséggel ugyanis már számos alkalommal találkozhatott a lakosság. Például 2018. júniusában is.

A nagy mennyiségű lehullott csapadék az Iparvasút úton is folyamatosan problémát okozott, ezért a kivitelező cég munkatársai egy úgynevezett víznyelő beépítésével igyekeznek majd megoldani a problémát.

A munkálatok három szakaszra bonthatók. Az első az Iparvasút úti rész. Itt tegnap kezdték meg az úgynevezett kutató árkok kiásását a szakemberek. Ilyenkor a tervek alapján a közművek elhelyezkedését keresik meg. Ez többnyire nem egyszerű folyamat, hiszen a dokumentumokon szereplő információk nem minden esetben fedik a valóságot. Az egyik gödröt elvileg egy méter harminc centiméteresre kellett volna ásniuk ahhoz, hogy megtalálják az ivóvízvezetéket, ezzel szemben azonban még egy méter nyolcvan centiméter mélységben sem találták meg azt. Esetenként közel három méterig is le kell ásniuk. Ez az oldal kilencven centiméter szélességben fel lesz bontva, az előzetes kimérések jelei is jól láthatóak. Hétfőtől ezen a szakaszon részleges, illetve időnként teljes lezárásra számíthatnak az erre közlekedők.

„Május 25-én, hétfőn reggel nyolc órától részleges útlezárás lesz ezen a szakaszon. Erről azt kell tudni, hogy lesznek olyan időszakok, amikor behajtani erre a részre nem lehet. Ez csupán egy-két óráig fog tartani, egyébként egy sávon haladhatnak majd a közlekedők, amelyet kézzel irányítunk majd” - mondta Janó József, a Lasped Kft. építésvezetője.

A kivitelező cég munkatársai az útszakasz mindkét oldalára kihelyezték a munkálatokra figyelmeztető táblákat. A behajtani tilos csak akkor lesz érvényben, amikor keresztben vágják fel majd az úttestet a víznyelők beépítése miatt. Fontos információ még, amiről a lakosságot szórólapokon is kiértesítették, hogy míg ezen a szakaszon zajlik a beruházás, addig itt parkolni is tilos lesz. A részleges lezárás a tervek szerint két-három hétig fog tartani, persze a haladást, mint mindig az időjárás is befolyásolja.


318_0_t 318_1_t 318_2_t 318_3_t
318_4_t 318_5_t 318_6_t 318_7_t
Vissza