Drogellenes világnap2020. június 26. (péntek) 19:00 - Rendőrségnews/9419_0_300.jpgÓzdon nem jelentenek nagyobb problémát a drogok, mint az ország bármely más pontján, azonban az új pszichoaktív anyagok itt is jelen vannak – ezt mondta Kiss Tamás, az Ózdi Rendőrkapitányság hivatalvezetője. Az Ózdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke szerint a legfontosabb a megelőzés.

2018 júniusában jelent meg az a videó az egyik legnagyobb közösségi oldalon, amelyen három fiatal látható egy ózdi intézmény lépcsőjén, vélhetően valamilyen tudatmódosító szert fogyasztottak. Városunkban is felismerték a különféle drogok jelentette problémát, ezért 2001-ben megalakult az Ózdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. A KEF ernyőszervezetként működik, tehát több szervezetet fog össze, amelyek tagjai együtt próbálnak megoldást találni a kábítószerek, új pszichoaktív anyagok jelentette veszélyre. A legnagyobb figyelmet a megelőzésre fordítják.

„A prevenció során igyekszünk a családi színteret, illetve a köznevelési színteret megszólítani, hiszen itt tudunk a lehető legkönnyebben beavatkozni, itt tudjuk a pozitív hatásunkat kifejteni, a családi színtérben. Általában a problémák a családban keletkeznek, és azért történik a szerhasználat. Igyekszünk a problémát helyben kezelni, törekszünk arra, hogy ami a családban történik, az a családban is maradjon, és a kollégák – segítséget nyújtva – törekednek a probléma megoldására” - mondta Szaniszló Károly, az ózdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke.

Folyamatosan jelen vannak a köznevelési intézményekben, igény szerint előadásokat tartanak vagy kötetlen módon beszélgetnek a fiatalokkal. Szaniszló Károly szerint egyébként ez utóbbi a leghatékonyabb. Az ózdi KEF egyébként jó kapcsolatot ápol a rendőrséggel. Az egyenruhások szerint itt sincs nagyobb probléma, mint máshol.

„A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények száma nem nagyobb az Ózdi Rendőrkapitányság illetékességi területén, mint az ország bármely más pontján. Itt, nálunk is az új, pszichoaktív anyagokkal kapcsolatos szabálysértések, illetve bűncselekmények okozzák a fő problémát. Amellett, hogy fogyasztásuk jogszabályellenes, még károsak is a szervezetünkre, gyakorlatilag méregként hatnak” - emelte ki Kiss Tamás, az Ózdi Rendőrkapitányság hivatalvezetője.

A rendőrség munkatársai is tartanak hasonló prezentációkat, ezeken keresztül a fiatalok megismerhetik a tudatmódosító szerek káros hatásait, valamint tájékozódhatnak arról, hogy milyen szankciókkal jár, ha valaki drogot vagy pszichoaktív anyagot fogyaszt.

A kép illusztráció.

Vissza