Fokozott figyelem2020. szeptember 10. (csütörtök) 19:00 - Híreknews/9635_0_300.jpgSzámos veszélyt rejthet az őszi közlekedés. A hidegebb idők beköszöntével egyre gyakrabban találkozhatunk reggelente köddel és párával. Emellett lassan a fák is elkezdik hullatni lombkoronájukat, ez a nedvességgel párosulva könnyen csúszós réteget képezhet az úttesten. Ilyenkor nem csak az autósoknak, de a kerékpárosoknak és a gyalogosoknak is érdemes körültekintőnek lenniük.

Egy évvel ezelőtt hasonlóan a mostani körülményekhez, majdnem minden reggel köddel és párával találkozhattak az ózdiak a környéken. Most ismét ez a helyzet. A megváltozott időjárási viszonyok ennek megfelelően újfent kihívások elé állíthatják a közlekedőket. A hatóságok is arra kérnek mindenkit, hogy legyenek körültekintőbbek.

„Ha korlátozottak a látási viszonyok, akkor feltétlenül fontos az, hogy láthatóvá tegyük magunkat. Gyalogos közlekedés és gépi meghajtású járművekkel történő közlekedés esetében is. Fontos az is, hogy megfelelő műszaki állapotú járművekkel közlekedjünk, hiszen ehhez az állapothoz hozzátartozik a járművek világító berendezése, a szélvédő átláthatósága, és nem utolsó sorban pedig azok a biztonsági eszközök, amelyek a biztonságos közlekedést szolgálják" - emelte ki Pitkó László, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője.

Nemcsak a köd, hanem a fák hamarosan lehulló levelei is problémát okozhatnak. Ezek nem csak az autósokra veszélyes, hiszen a kerékpárosok és a gyalogosok is könnyen megcsúszhatnak a nedves lombszőnyegen. Ebben az esetben fontos, hogy kerüljük az intenzív fékezést vagy gyorsítást, mert a jármű hamar irányíthatatlanná válhat, és ekkor történhetnek balesetek.

A meteorológiai előrejelzések szerint a következő időszakban a hajnali hőmérsékletek 10°C körül alakulnak majd. Szintén potenciális veszélyforrást jelent a szarvasbőgés is, hiszen ilyenkor az állatok kevésbé figyelnek a külső ingerekre, és nagyobb az esélye egy balesetnek.

Vissza