Változatos alkotások (képgalériával)2020. szeptember 16. (szerda) 19:00 - Kultúranews/9655_0_300.jpgKépzőművészeti kiállítás nyílt az Olvasóban. Az eseményen Ózdról és környékéről, de az ország más pontjairól érkező alkotásokat is láthattak az érdeklődők. A rendezvény megnyitóján az Excellence zenekar is fellépett. A műveket csütörtökön délután 16 óráig lehet megtekinteni az intézményben, illetve meg is lehet vásárolni azokat egy aukció keretében.

Az Excellence zenekar előadásával kezdődött meg az Olvasóban annak a kézműves kiállításnak a megnyitója, amelyen Ózdról és környékéről, illetve az ország más pontjairól származó alkotásokat is meg lehet tekinteni. Ezt követően Balog Krisztina, az esemény szervezője köszöntötte az érdeklődőket, majd beszélt a teremben lévő művekről, és a művészet történetéről is. A Protokoll teremben kiállított alkotások között vannak festmények, ékszerek, kisebb kézműves tárgyak is, de lehetett találni babát vagy éppen táskát is.

„A legtöbb kézműves alkotás, mármint ami ténylegesen kézműves, azt az Ózd és környékiek ajánlották fel. A festményeket ózdiak is, de nagyobb számban az ismerősi körömből, mivel én Egerben tanultam művészeti iskolában, így az ottani ismeretségemnek köszönhető, hogy itt vannak ezek a képek. Gyakorlatilag a hagyományostól a legmodernebbig megtalálható benne mindenféle stílusban az alkotások” - nyilatkozta Balog Krisztina, szervező, művész.

A szervező szerint a kiállításnak nagy lehet a célközönsége, mivel ott idősebbek és fiatalabbak egyaránt találhatnak számukra érdekes alkotást.

„Nekem a barátnőm szólt, hogy lesz egy kiállítás, és érdekelt. Szeretek minden kiállításra elmenni, illetve bemutatóra, bármi ami ilyen, főleg képzőművészeti dolog” - fogalmazott Nemcsokné Sramkó Ágnes.

„Próbáltam itt a képek között egyet-kettőt megfejteni, hogy mire gondolhatott a művész. Van amit sikerült, van amit nem, de ahányan vagyunk annyiféleképpen látunk, és mást is látunk bele. Ezek a kézműves dolgok ügyesek, akik csinálták gratulálok nekik” - mondta Kovács Ottóné.

A kiállítás egyébként csütörtökön délután 16 óráig látogatható az Olvasó Protokoll termében. Az alkotásokra emellett egy aukció keretében licitálni is lehet, így bárki meg is vásárolhatja azokat.


655_0_t 655_1_t 655_2_t 655_3_t
655_4_t 655_5_t 655_6_t 655_7_t
655_8_t 655_9_t
Vissza