Kitörési pontok (képgalériával)2020. szeptember 17. (csütörtök) 19:00 - Kultúranews/9657_0_300.jpgA Gettó Balboa című dokumentumfilmmel folytatódott tegnap délután a Párbeszéd Háza és a Faludi Ferenc Akadémia kihelyezett filmklubja Arlóban. A rendezvény része annak a három részből álló programsorozatnak, amely még júliusban indult el a településen. Az Együtt elnevezésű esemény célja a hátrányos helyzetben élők felzárkóztatása.

A Kaláka együttes adott koncertet az arlói Közösségi Ház udvarán. A formáció több mint ötven éve van már a pályán. Ez idő alatt pedig mind belföldön, mind a világ számos helyén megfordultak már. Így környékünk sem ismeretlen számukra.

„Ózdon többször is voltunk. Elég rég volt az utolsó, de Balázs, a gitárosunk ott született. Ő fürdött is ebben a tóban, tőle tudjuk. Én azt hiszem, most vagyok itt először. Hacsak nem átutazóban voltam már valamikor” - nyilatkozta Gryllus Dániel, zeneszerző, előadóművész, zenész.

Az eseménysorozat alkalmával egy újabb filmet tekinthettek meg az érdeklődők. A Párbeszéd Háza által életre hívott program célja az esélyteremtés, és a hátrányos helyzetűek segítése. A felzárkóztatási projektbe a szervezők országosan mintegy háromszáz települést vontak be, amelybe Arló is beletartozik. A szervezők a mostani rendezvényre is egy olyan alkotást választottak, amely egyéni sorsokon keresztül mutatja be azt, miként lehet kitörni egy nehéz élethelyzetből. A 2018-ban készült film többek közt elnyerte a világ legrangosabb dokumentumfilm-fesztiváljának különdíját is.

„A film Budapest nyolcadik kerületében játszódik. Talán sokan ismerik a Gettó Balboa című filmet. Egy olyan fiatal cigányról szól, akinek nem sok esélye volt az életben. Börtönben volt és megtért, ezáltal megváltozott az élete. Elhatározta, hogy esélyt szeretne adni olyanoknak, akiknek nincs, és elkezdett egy fiatalt, és másokat is a sporton keresztül motiválni, értelmes célt adni nekik” - emelte ki Sajgó Szabolcs, a Párbeszéd Háza igazgatója, jezsuita szerzetes.

A filmvetítést beszélgetés követte, amelynek alkalmával Sajgó Szabolcs vendége Zöldy Pál szociálpedagógus, és Varsányi Ferenc filmrendező volt. Ő többek között a film motiváló erejéről is beszélt.

„Az egyik legeredményesebb eszköz lehet a film. Különösen igaz ez a mai korban, amikor az interneten keresztül még inkább el tud jutni a nézőkhöz. Ha belegondolnak, akkor valamikor volt a mozi, ahová be lehetett ülni, mint egy programra. Aztán jött a televízió, ami már egy kicsit kitágította a horizontjainkat. Az internetnél mondhatnánk azt, hogy a határ a csillagos ég” - mondta Varsányi Ferenc, filmrendező.

Az események után a szervezők kiértékelik a programokat. Mivel a magyar jezsuiták számos tevékenységet folytatnak az országban, így hamarosan kiderül majd, hogy milyen egyéb módon tudják tovább segíteni a hátrányos helyzetű embereket, közösségeket.


657_0_t 657_1_t 657_2_t 657_3_t
657_4_t 657_5_t 657_6_t
Vissza