Értékeink védelmében2020. október 16. (péntek) 19:00 - Rendőrségnews/9757_0_300.jpgTöbb gépjárművet is feltörtek városunkban az elmúlt időszakban. Az Ózdi Rendőrkapitányság jelenleg hét ilyen ügyben folytat eljárást ismeretlen elkövetők ellen. Olyan eset is előfordul, amikor maguk a tulajdonosok felejtik nyitva az autót. A rendfenntartók ezért nagyobb odafigyelésre intik a lakosságot.

Táska, telefon, laptop, és egyéb értékek, amelyeket a tulajdonosok gyakran hagynak gépjárműveikben. A szemfüles tolvajok azonban rövid idő alatt kiszúrhatják az utastérben lévő tárgyakat, amelyeknek így hamar lába kél. Még könnyebb a dolga az elkövetőknek akkor, ha figyelmetlenségünk miatt még nyitva is hagyjuk az autót. Így ugyanis még a feltöréssel sem kell bajlódniuk.

„Felhívjuk a lakosság figyelmét arra, hogy mielőtt az autóból kiszállnak, vegyék magukhoz értékeiket. Ha már minden esetben szükséges, hogy az autóban hagyják táskájukat, laptopjukat, vagy egyéb más nagyobb értékeiket, azt jól elzárva, csomagtartóba, kesztyűtartóba helyezzék el” - hangsúlyozta Kiss Tamás, az Ózdi Rendőrkapitányság hivatalvezetője.

Az ilyen jellegű bűncselekmények egy részét bevásárlóközpontok parkolóiban követik el, ám a veszély nem csak itt leselkedik ránk. Bárhol érhet bennünket kellemetlen meglepetés. Abban sem bízhatunk, hogy kisebb értékeink biztonságban vannak, hiszen az elkövetők bármiért betörhetik az ablakot, vagy feltörhetik a zárat. Az Országos Rendőr-főkapitányság statisztikájában például cipő, gyümölcs, de még pálinka is szerepel. Leggyakrabban azonban készpénzt, emellett pedig hordozható elektronikai készülékeket zsákmányolnak az elkövetők.

Az sem megoldás, ha letakarva hagyjuk értékeinket az utastérben, hiszen ez is az autó feltörésére késztetheti a tolvajokat. Ezen kívül minden esetben zárjuk be a gépjárművet, még akkor is, ha csak néhány percre hagyjuk el.

Ha azonban már megtörtént a baj, fontos, hogy ne nyúljunk semmihez. Azonnal értesítsük a rendőrséget, és várjuk meg, amíg kiérkeznek. Ezen kívül készítsünk fotókat, hiszen ezeket el kell juttatnunk a biztosítóhoz. Jó, ha tisztában vagyunk azzal is, hogy a legtöbb casco biztosítás nem téríti meg a gépjárműben hagyott értékeket autófeltörés esetén. Van mód azonban kiegészítő biztosítás kötésére, amely bizonyos értékhatárig kár esetén fizet. Persze mi magunk is sokat tehetünk. A nagyobb biztonság érdekében például hasznos lehet olyan eszközöket beépítenünk, amelyek megnehezítik az elkövetők dolgát. Így riasztóberendezés mellett érdemes kormány-, pedál- és váltózárat használni. Ezen kívül, ha tehetjük, őrzött parkolókat vegyünk igénybe.

Vissza