Digitális oktatás2021. január 11. (hétfő) 19:00 - Oktatásnews/9981_0_300.jpgA középiskolákban digitális, az általánosban tantermi marad az oktatás. A miniszterelnök még pénteken jelentette be, hogy az eddig hatályban lévő korlátozások közt az oktatás is az előző hónapokhoz hasonlóan folyik majd tovább, a tervek szerint legalább február elsejéig. Számos diák szerint így nehezebb lesz a felkészülés a közelgő érettségire. Petíció is indult az ügyben.

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel jelentette be a közrádióban, hogy a mai naptól kezdődően is megmaradnak az eddig megismert korlátozó intézkedések. Ez alól nem jelentenek kivételt a középiskolák sem, és a tervek szerint legalább a hónap végéig marad a digitális oktatási rend városunk intézményeiben is.

„Február elsejéig mindenképpen online formában kell az oktatást megvalósítani, és igazából a január elég izgalmas lesz a középfokú intézmények számára. Egyrészt ugye a félévzárás is erre a hónapra esik, másrészt pedig azok az intézmények, akik a központi írásbelit felvételül szabják a felvételihez, azoknak egy felvételit is íratni kell az intézményben, tehát ez egy izgalmas hónap lesz” - mondta Hajdu Krisztián, a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium igazgatója.

Az iskolaigazgató beszélt az érettségiről is, amit az eddigi állás szerint a hagyományos módon szerveznek meg. Egyébként országos szinten petíció is indult, hogy ne tartsák meg a vizsgákat, hanem a jegyeik átlaga alapján értékeljék a diákokat. Ezt eddig több mint 27 ezer tanuló írta alá. Számos diák, illetve a tanári tapasztalatok szerint is nehezebb lesz a felkészülés a mostani érettségire. A középiskolák mellett egyébként városunkban nemrég egy általános iskola is digitális oktatásra állt át egy időre.

„Digitális oktatásban tanultak a gyerekeink december kilencedikétől tizennyolcadikáig. Erre azért volt szükség, mert a pedagógusok és az egyéb alkalmazottak körében olyannyira megemelkedett a fertőzöttek száma, hogy a helyettesítést, és egyáltalán az iskolának a gond nélküli üzemeltetését már nem tudtuk biztosítani. Ez nyilván más volt mint a tavaszi digitális oktatás, mivel elő tudtuk készíteni. Én jeleztem az oktatási hivatal számára, tényekkel alátámasztva, hogy gondot okoz számunkra a napi megfelelő nevelés, oktatás, amelyet ők konstatáltak, és nyilván megadták ezt a lehetőséget” - nyilatkozta Kocska Ágnes, a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatója.

Az átállást követően már a II. János Pál Katolikus Általános Iskolában is a hagyományos módon járnak be, és tanulnak a gyerekek. Többek már megkapták a jegyeiket, illetve a közelgő farsangi időszakra is készülnek. Az igazgató szerint nehéz ez a mostani helyzet, de minden percét kihasználják a tanítási óráknak, ha esetleg újra visszaállna a digitális oktatás.

Vissza