Ma 2010. szeptember 10., péntek
Nikolett, Hunor napja van.
általános kereső
programkereső
menetrend

kezdőlap » hírek
A legtöbb bűncselekmény vagyon ellen irányul

Javul a közbiztonság – a statisztika szerint

Közel 10 százalékkal javult Ózd közbiztonsága – legalábbis ezt mutatja a 2009. évre vonatkozó rendőrségi statisztika. A bűncselekmények száma mintegy kétszázzal lett kevesebb 2008-hoz képest, az emberek szubjektív biztonságérzete viszont csökkent. Ismét a vagyon elleni bűncselekmények terén a legrosszabbak a mutatók, pedig az elmúlt esztendőben erre kiemelt figyelmet fordítottak a rendőrség vezetői.
A rendőrség az utóbbi időben több razziát is tartott
A rendőrség az utóbbi időben több razziát is tartott

Mozgalmas évnek nevezte 2009-et az ÓVTV Háttér című műsorában dr. Varga László, Ózd város rendőrkapitánya elmondta: a 40 oldalas statisztikát egy hét alatt állították össze. Az abban szereplő adatok a rendőrkapitányságon regisztrált bűncselekményekből származnak. Ebből adódik, hogy nem teljes mértékben tükrözi a valós helyzetet, ugyanis a városlakók által be nem jelentett esetek nem szerepelnek benne.
– Gyakorlatilag nem romlott a város közbiztonságának helyzete, de hozzá kell tenni azt is, hogy a lakosság sokkal rosszabb közbiztonsági helyzetet konstatál. Az biztos, hogy csökkent a szubjektív biztonságérzetük, az emberek elkeseredettek és a közbiztonságot hibáztatják a kialakult helyzetért – fogalmazott dr. Varga László.
A megelőző évhez képest közel 10 százalékkal csökkent tavaly az összes bűncselekmény száma. Javulásról lehet beszélni a vagyon elleni bűncselekmények vonatkozásában. Ez kiemelt kategória volt 2009-ben. Növekedett viszont a szándékos testi sértések száma, amit dr. Varga László véleménye szerint a térség gazdasági és szociális helyzete idézett elő. A garázdaság vonatkozásában 8 százalékos emelkedést mutatnak a számok. A közúti közlekedés szigorodó szabályai ellenére 91-ről 96-ra nőtt a közúti balesetek száma, melyek közül négy volt halálos kimenetelű.

rendorstat1: A rendőrség az utóbbi időben több razziát is tartott
rendorstat2: A legtöbb bűncselekmény vagyon ellen irányul

szavazás
Hamarosan kezdődik az iskola. Ön már megvásárolta a tanszereket?
ózdi média