Ózd Város hivatalos cimere

Vincze György

Pogácsával is kedveskedtek a helyieknek.

Közösen hangolódtak a karácsonyra a Zalai úton élők

Karácsonyi díszek kerültek az egyik fára a Zalai úton. A hideg idő ellenére lassan gyülekeztek a helyiek, hogy együtt hangolódjanak az ünnepekre. A hagyományosnak mondható eseményt idén már harmadik alkalommal hívta életre az Aktív Zóna Alapítvány. „Pályázati támogatás útján több forrást is tudtunk erre szerezni, és így most már a lakók elvárják, hogy minden évben […]

Grubert Roland a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetének igazgatója tart tájékoztatót Domaházán.

Esély és biztonság – szociális lakások épülnek Domaházán és Ózdon

2024. december 16. – A lakhatás az egyik legalapvetőbb emberi szükséglet, mégis sokan küzdenek azzal, hogy megfelelő otthonhoz jussanak. A Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezete most egy nagyszabású projekt keretében segíti a hátrányos helyzetű családokat: Domaházán és Ózdon összesen 16 szociális lakás létesül, amelyek megfizethető és biztonságos otthont kínálnak az arra rászorulóknak – erről egy […]

Zsuponyó Anett és Bodnár Dániel közösen meggyújtják az adventi koszorú harmadik gyertyáját.

Az öröm gyertyáját gyújtották meg advent harmadik vasárnapján

Ezüstvasárnap is sokan kilátogattak a Városház térre. Az adventi forgatag kulturális programja után – a hagyományoknak megfelelően – délután öt órakor az ünnepi gyertyagyújtás következett. Elsőként Zsuponyó Anett alpolgármester szólt a megjelentekhez. „A harmadik gyertya meggyújtása azt jelképezi, hogy nem vagyunk egyedül, hogy minden értékes percet szeretetben, békességben, nyugalomban a szeretteinkkel tölthetünk. Ha ezt szem […]

Sokan kilátogattak ezüstvasárnap a harmadik adventi forgatagba.

Kézműves termékek, színpadi fellépők, vásár – Sokan kilátogattak ezüstvasárnap a harmadik Adventi Forgatagra

A hideg, szeles idő ellenére is sokan kilátogattak az idei harmadik Adventi Forgatagba. Frissen sült ételek, pattogó kukorica, mézeskalács és számos kézműves termék várta az érdeklődőket. Az árusok már kora délután kipakoltak, sokan évek óta visszajárnak a karácsonyi vásárba. „Nagyon jó a vásár, elég sokan vannak. Mind a négy vasárnap kint vagyok, már körülbelül öt-hat […]

Este is folytatódott a díszítés.

Ünnepi hangulat, meleg tea, szaloncukor – közösen karácsonyoztak a Cipóban élők

Alkalomhoz illő zene gondoskodott a jókedvről, már délelőtt megtelt a cipói sportpálya mosolygós arcokkal. A ÓVÓ Katona József Úti Óvoda apróságai és a Vasvár Úti Általános Iskola diákjai állták körbe a fenyőfát, amelyet Telek László ajánlott fel a város számára. Sorban kerültek fel a szebbnél szebb, kézzel készített alkotások a örökzöld tűlevelűre. „A cipói karácsonyfát […]

A társaság.

Karácsonyi vacsorával és ünnepi műsorral kedveskedett a Neutrik Hungary Kft. a dolgozóinak

Karácsonyi hangulatba öltöztetett asztaloknál ültek a Neutrik Hungary Kft. dolgozói az Olvasó Adorján Lajos termében. A cég közös ünnepléssel igyekezett meghálálni az alkalmazottak erőfeszítéseit, melyet az ózdi gyár sikereiért tettek kitartó munkájukkal. A tavaly együtt töltött év végi értékelő parti jó hangulatban telt, ezért a vállalat vezetése úgy döntött, idén sem maradhat el. Ez már […]

Csoportkép Dalmával és családjával.

Dalma álmáért adott koncertet több ózdi zenekar a Digitális Erőműben

Tizenkilenc órakor kezdődött meg a „Dalma álma” című koncert, melyen több helyi zenekar lépett fel. Az eseménynek a Digitális Erőmű alagsora, a Hangerőmű adott otthont. A rendezvény Ujpál Dalma megsegítésére jött létre, aki egy ózdi származású, tizenöt éves mozgássérült fiatal lány. Gyógyulásához egy nagyon komoly és veszélyes gerincműtétre van szükség még ebben az évben, melynek […]

A kiállítás részlete.

Rádió- és Televízió-technikatörténeti kiállítás nyílt a Digitális Erőmű nagycsarnokában

Megnyílt a Rádió- és Televízió-Technikatörténeti kiállítás a Digitális Erőmű nagycsarnokában, amely a Nemzeti Archívum és a Fórum Hungaricum Nonprofit Kft. Digitális Erőművének közös szervezésében jött létre. A tárlat többek között bemutatja a Magyar Rádió és a Magyar Televízió hőskorát, a korabeli műszaki és technikai eszközöket, valamint Nagy Károly zenepedagógus rádiógyűjteményét. Gongszóval vette kezdetét a Digitális […]

Hegedű és zongorajátékot hallgat a közönség.

Mesemondás, zeneszó és ének – Karácsonyi hangversenyt rendeztek a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvodában

Szülőkkel, diákokkal és vendégekkel telt meg a a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda aulája. Tegnap délután rendezték meg a már hagyománnyá vált adventi hangversenyt. Kocska Ágnes, az iskola igazgatója köszöntötte a megjelenteket. „Fogadják szeretettel műsorunkat. Kívánom, hogy ebben az áldott várakozás időszakában csak erősítsük meg önökben a várakozás örömét, a várakozás hitét” […]

Schuller Viktória A diótörő részletével lépett fel.

Adventi hangverseny az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendékeivel

Szülőkkel és diákokkal telt meg tegnap délután a Digitális Erőmű nagycsarnoka, hiszen az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusai adventi hangversenyt rendeztek. A gyerekek hozzátartozói táncos produkciókat, illetve zenés és énekes előadásokat halhattak. Mindenki megmutathatta mennyit fejlődött a legutóbbi alkalom óta. „Ez a már hagyományos adventi hangversenyünk. Karácsony előtt mindig egy szép koncerttel, egy […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.