Az öröm gyertyája
Város
2021. dec. 12.

Az öröm gyertyája

Meggyulladt a harmadik gyertya is a város adventi koszorúján. A kilátogatók több előadást láthattak, majd Szőke Gábor és Janiczak Dávid beszédét is meghallgathatták.

Ezen a hétvégén is sokan látogattak ki a gyertyagyújtásra. A résztvevők már kora délutántól a fellépők műsorait láthatták. Először az Ózdi Városi Vegyeskar lépett a színpadra. Utánuk következett az Ózdi Néptánc Egyesület, akik a hagyományos nagyecsedi koreográfia mellett egy karácsonyi dalcsokrot is elhoztak.

A szünetben a résztvevők az árusok portékái között különböző tárgyakból, teákból és lekvárokból is válogathattak, de megtalálhatták a forralt bort és a kürtőskalácsot is. A betlehemes sátorban is sokan megfordultak, így többek között pónit is simogathattak. A legtöbben azonban most is csodájára jártak a város legújabb díszének.

„Nagyon szépek ezek a díszek. Szeretünk lejönni, mikor időnk van rá, főleg az unokákkal. Nekik is nagyon tetszik. Ki van világítva, gyönyörűek a fények. Örülünk neki, hogy ez itt van” - nyilatkozta Elek István.  

A délután utolsó fellépői a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium tanulói és pedagógusai voltak. Ők egy verses zenés műsorral készültek, melynek keretein belül felcsendült Zsédától a Szánkózás is, Rási Zorka előadásában.

A produkciót követően először Janiczak Dávid, Ózd város polgármestere osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Az advent a készülődésről és a várakozásról szól. Sokan ilyenkor már azon gondolkoznak, hogy mivel lepjék meg szeretteiket. Ám úgy véli, hogy az ajándék csak közvetítő szerepet tölt be az emberi kapcsolatokban.

„Az ajándék lényegében a mi szeretetünket fejezi ki afelé, akinek adjuk azt. Aki várja a meglepetést, ő sem azt a tárgyat várja, hanem azt, hogy a mi szeretetünk megtestesüljön az ő irányába, hogy érezze azt, hogy nem felejtettük el. Egyáltalán nem fontos az ajándék értéke. Belülről fakad az a szeretet, az az élmény, amit nyújtani tudunk szeretteinknek” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.

A karácsonyfa felállítása előtt végezzünk lelki nagytakarítást és söpörjük ki onnan a negatív érzéseket. Szőke Gábor, római katolikus plébános egy történetet mesélt el, mely a csillagokról szól.

„Hány csillag van a te életedben? Akik újra utat mutatnak, akik újra reményt adnak egy reménytelennek tűnő élethelyzetedben? Hány olyan csillagod van körülötted, akikre számíthatsz? Akiktől ajándékot kaphatsz, legfőképpen önmaguk jelenlétét. Akár egy tekintet, egy ölelés vagy egy kézfogás által” - fogalmazott Szőke Gábor, római katolikus plébános.

Öt óra után pár perccel közösen gyújtották meg a város adventi koszorúján az egyetlen rózsaszín gyertyát, ami az öröm jelképe. Jövő hétvégén is érdemes lesz kilátogatni a Városház térre, hiszen ismét vásári forgataggal, újabb fellépőkkel és egy meglepetésvendéggel várják a szervezők a lakosságot.