Békesség angyala
Kultúra
2021. dec. 20.

Békesség angyala

A szeretet gyertyája is meggyulladt a város adventi koszorúján. Riz Gábor országgyűlési képviselő és Bodnár Dániel görögkatolikus parókus is az egymásra való odafigyelést hangsúlyozta.

A hidegebbre forduló időjárás ellenére is sokan kilátogattak a VII. Adventi Forgatag utolsó állomására. A Városház téren tartott eseménysorozat november 28-án vette kezdetét. A vasárnapi programokon már eddig is számos helyi tehetség produkcióját láthatta az ózdi közönség, de a szervezők kiegészítő elemekkel is készültek. Így a jótékony célú Cipősdoboz akció mellett az itt kialakított élő Betlehem is minden alkalommal elérhető volt. Aranyvasárnapon az ózdi fellépők mellett Náray Erika színésznő, énekesnő produkcióját hallgathatta a közönség. Ezt követően Riz Gábor országgyűlési képviselő, miniszteri biztos mondta el ünnepi köszöntőjét.

„A szeretet, amely nem csak a családtagokban, a szomszédokban, barátokban is megfogan ilyenkor, arra inspirál bennünket, hogy ezen az estén senki ne maradjon egyedül. Nagyon sok olyan magányos, idősödő ember van városunkban, akinek szerettei vagy nem élnek, vagy nem tudnak hazajönni az ünnepekre. Kérem, kopogtassanak be, csengessenek be hozzájuk egy szelet bejglivel, egy forró teával, vagy csak hívják át őket a Szentestére” - mondta Riz Gábor, országgyűlési képviselő, miniszteri biztos.

Riz Gábor emellett a család és az összetartozás fontosságáról és a városunktól távol élőkről is beszélt. Az országgyűlési képviselőt követően Bodnár Dániel, görögkatolikus parókus szólt a jelenlévőkhöz, aki a kis Jézus születéséről és a Megváltó életünkre gyakorolt hatásáról is megosztotta gondolatait.

„A mi életünk történetében is talán sok-sok esemény van, amelyet az ő születéséhez tudunk kötni. Óvjuk, védjük ezt a gyermeket. Neveljük a szívünkben és a lelkünkben és engedjük majd őt be a mi családunk életébe, most gyermekként, aztán tanítóként, aztán vezetőként, hogy ő irányítsa lépteinket most és mindenkor és örökkön örökké. Ámen” - fogalmazott Bodnár Dániel, görögkatolikus parókus.

Az ünnepi beszédek után az adventi koszorú negyedik gyertyájának meggyújtása következett. Ez Keresztelő Szent Jánost szimbolizálja, aki Jézus eljöveteléről és a bűnbánatról prédikált. Ezért ez a szeretet jelképezi. Az Adventi Forgatag eseményeit idén sem csak a hagyományos ünnepi elemek és produkciók színesítették, hanem a vásárosok portékái is. Így az ide kilátogatók a szórakozás mellett a karácsonyi ajándékokat is megvásárolhatták a Városház téren.