Egységes megjelenés
Hírek
2022. jan. 4.

Egységes megjelenés

Több új változás lépett életbe az új esztendőben, már ami a dohányáruk piacát illeti. Eltűntek a mentolos cigaretták és megjelentek az egységes csomagolású termékek.

Ez az esztendő sem indul el változások nélkül. Az egyik ilyen módosulás a dohánykereskedőket érinti. A Nemzeti Dohányboltok rendszerét még 2011-ben kezdték el bevezetni, majd az évek során többször írták át a szabályokat. A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint például december 27-től végérvényesen kivonták a piacról a mentolszármazékot tartalmazó cigarettákat. Emellett a csomagolás is egységessé válik.

„Ez minden dohánytermékre érvényes lesz. A szivarkákkal és a szivarokkal ugyanakkor még lesz egy kis kanyar. De a cigaretta és a vágott dohányok mind egységes csomagolásban fognak megjelenni. Minimális helyen felírva, hogy mi van benne, és még több egyéb meghatározott feliratot tesznek rá” - mondta Pecsenye István, dohánybolt tulajdonos.

A kereskedők szerint egyébként változó a kereslet, de összességében elmondható, hogy a vágott dohányból körülbelül kétszer akkora mennyiség fogy el, mint a dobozosokból. Ebbe a boltba az újonnan érkezett termékek tehát már az egységes sötét csomagolásban kapnak helyet.

A kereskedőktől megtudhattuk, hogy nem könnyítette meg a dolgokat a mostani egységesítés, hiszen nagyon kis betűkkel vannak feltüntetve a különböző márkák a csomagolásokon. A vásárlók pedig különböző módon reagáltak erre az újításra, így például volt olyan, aki inkább elment egy másik egységbe, és ott kereste a régi csomagolású terméket.

Ugyanakkor a kereskedők és a különböző szakemberek senkit nem biztatnak arra, hogy dohányozzanak. Épp ezért több olyan tájékoztató plakátot is elhelyeznek a boltokban, amelyekkel a füstölés veszélyeire hívják fel a figyelmet.