Fűtési szolgáltatás
Város
2022. jan. 19.

Fűtési szolgáltatás

Tizenhatezer gigajoule-lal több hőt termelt a Távhő mint az előző év hasonló időszakában. Erre azért volt szükség, mert szeptembertől decemberig minden hónap hidegebb volt a tavalyinál.

Már néhány hónap eltelt a téli fűtési időszakból, amely kiemeltnek számít az Ózdi Távhő Kft. számára. A lakások melegét biztosító cég több pályázata is függőben van, amelyeknek köszönhetően nemcsak a piac területén található vezeték kerülhet a föld alá, hanem új hőközpontok is létesülhetnek. Információk szerint a kormány nyújt támogatást, hogy a megemelkedett árak mellett is sikeres lehessen a tender és 2023 decemberéig elkészüljön a beruházás. A szolgáltatás javítása érdekében folyamatosan dolgozzák fel a tapasztalatokat.

„A fele már letelt ennek a fűtési szezonnak. Megállapítható, hogy kisebb üzemzavarokkal, de átvészeltük ezt a december 31-ig tartó fűtési időszakot. Látszik, hogy minden hónap hidegebb, mint az előző évé volt. Tizenhatezer gigajoule-lal több hőt termeltünk, tehát ennyivel több hőt adtunk ki. Ez pénzbe átszámítva mintegy negyvenhárom millió forint” - emelte ki Halász Sándor, az Ózdi Távhő Kft. ügyvezetője.

A fűtőműben zavartalanul folyik a munka. Az elmúlt esztendőkben beépített újítások egytől egyig beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Így a részáramú szűrőnek hála a kazánok felülete kitisztult és jobb lett a hatásfokuk. A vákumos gáztalanító szintén hibamentesen működik a beüzemelés óta. A világítás korszerűsítésével pedig energiát takaríthatnak meg.

„A fűtőmű hibátlanul működik a nagy javításunk után. Apróbb hibák voltak ugyan, amiket sikerült kiküszöbölni. Ilyen például egy ventilátor csapágyának a cseréje. Figyelemre méltó nem volt semmi” - mondta Peták Tibor, az Ózdi Távhő Kft. üzemviteli üzemvezetője.

A cég 2022 januárjától új ügyfélportált indított, így a webes felületen széles körű ügyintézésre van lehetőség. Másik újítás, hogy már QR kódok is felkerültek a csekkekre, ami szintén a fizetés megkönnyebbítését szolgálja.