A Himnusz születésnapján
Kultúra
2022. jan. 23.

A Himnusz születésnapján

Gálaműsorral ünnepelték a Magyar Kultúra Napját az Olvasóban. A Művelődésért kitüntető díjakat idén Balog Rudolf prímás és Demes Ferenc László képzőművész vehette át.

Kiállításmegnyitóval vette kezdetét a Magyar Kultúra Napján megtartott programsorozat, amelynek az Olvasó épülete adott otthont. A jeles ünnepen elsőként Turiné Orosz Margit, az Ózdi Képzőművészeti Egyesület elnökének Bor & Ecset című időszaki tárlatát tekinthették meg a jelenlévők az épület Kisgalériájában, amelyet Demeter Ervin, korábbi miniszter nyitott meg. Ezt követően a Folyosótárlat alkotásait csodálhatták meg a vendégek, amelyet idén immár tizedik alkalommal rendeznek meg. Az eseménysorozat további része már a Színházteremben folytatódott, ahol idén is átadták a Művelődésért kitüntető díjakat. Ezt megelőzően a Himnusz dallamai csendültek fel, ami után Riz Gábor országgyűlési képviselő, miniszteri biztos beszédét hallgathatta meg a közönség.

„A nemzeti imánk lezárása adta az apropót ahhoz a naphoz, amely egyben nemzeti ünnepünkké, nem a szó klasszikus értelmében, de mégis a szakmabelieknek nemzeti ünneppé alakult át a Magyar Kultúra Napja. Számunkra ez a legszebb olyan ünnep, amely a szakmánkhoz kapcsolódik” - fogalmazott Riz Gábor, országgyűlési képviselő, miniszteri biztos.

Ezt követően Bukovinszky Zsolt, az ÓMÉK ügyvezetője köszöntötte a megjelenteket, továbbá örömét fejezte ki, amiért idén már személyes jelenlét mellett ünnepelhetjük meg a Himnusz születésnapját.

„Ezen az emléknapon, itt Ózdon is alkalmat adnak az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének. Felmutassuk és tovább adjuk a múltunkat, jelenünket idéző tárgyi és szellemi értékeinket. Törekvés ez arra, hogy a Magyar Kultúra Napja ünnep legyen mindannyiunk számára” - mondta Bukovinszky Zsolt, az ÓMÉK ügyvezetője.

Ezt követően adták át a Művelődésért kitüntető díjakat, amelyet 2012 óta ítélnek oda azoknak, akik alkotóként, közvetítőként, vagy támogatóként sokat tesznek a kultúráért. Életműve elismeréseként idén Balog Rudolf prímás vehette át Demes Ferenc László, A Mag című kisplasztikáját Kulturális aktivitás kategóriában. Kultúrapártolás és mecenatúra kategóriában pedig Demes Ferenc László kapott elismerést, aki a maga által készített alkotást, immár mint díjazott tarthatta kezében. Végül Kellóné Mezőtúri Márta, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke szólt a jelenlévőkhöz. A gála zárásaként a közönség Kalmus Felicián csellóművész, zeneszerző koncertjét hallgathatta meg, aki saját szerzeményei mellett több népdalt és filmekből is jól ismert melódiákat szólaltatott meg.