A gazdasági fejlődés jegyében találkoztak a helyi gyárigazgatók és cégvezetők
Város
2022. márc. 9.

A gazdasági fejlődés jegyében találkoztak a helyi gyárigazgatók és cégvezetők

Vállalkozói fórum keretében tartottak megbeszélést a helyi gyárigazgatók és cégvezetők. Az elmúlt időszak sikerei, valamint a jövőbeli tervek is szóba kerültek.

A magyar gazdaság fejlesztése, erősítése ebben a térségben is kihívást jelentő feladat. Ózdon belül azonban vannak kimagasló eredmények. Ilyenek például az ÓAM-Ózdi Acélművek Kft. fejlesztései, a Wellis Magyarország Zrt. ózdi gyárának kiépülése, de a helyi kis- és középvállalkozások közül is számtalan hajtott végre jelentős beruházásokat. A mögöttük álló időszak eseményei és jövőbeli terveik megbeszélése érdekében Riz Gábor, országgyűlési képviselő, miniszteri biztos összehívta őket egy vállalkozói fórumra, amelyet a Digitális Erőműben tartottak. Az alkalomra Janiczak Dávid, Ózd város polgármestere is meghívást kapott, hogy közösen tegyenek a fejlődés érdekében.

„Ózdnak pedig egy biztos jövőképet szeretnénk kialakítani azzal, hogy a hagyományos iparágak, és azok az újszerű technológiát alkalmazó cégek is egy időben jelenjenek meg, akik azokat a munkásokat jelenleg is alkalmazzák és a jövőben pedig alkalmazni szeretnék, akiket a Miskolci Egyetem és az itteni Szakképzési Centrum segítségével tudunk felkészíteni az ózdi munkavégzésre” - mondta Riz Gábor, országgyűlési képviselő, miniszteri biztos.

Kormányzati segítséggel kívánják kialakítani a szükséges infrastruktúrát ahhoz, hogy Ózd gazdasága szervesen bekerüljön ebbe a körforgásba. Az esemény meghívott vendége dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter volt, aki a város, illetve az észak-magyarországi régió fejlődéséről beszélt. Elmondása alapján a munkaerőpiac fellendülése alapvetően a vállalkozások jövőbe vetett hitének és a támogatások igénybevételének köszönhető. Előfordul azonban, hogy egy cég megszünteti működését addigi telephelyén, ez a jelenség a városban is problémákat okozott.

„Ózd az elmúlt időszakban két ilyen helyzettel szembesült. Az egyik az ABB, a másik pedig a Johnson Electric kapacitásváltozása volt. Ebben a kormány igyekezett segíteni és azt hiszem, hogy ez a segítség, illetve az ózdi vállalatoknak a bizalma és hite Ózdban ahhoz vezetett, hogy az itt leépített munkaerőt elkezdtük visszaépíteni. Persze feltétele volt az, hogy legyenek olyan lehetőségek Ózdon, amik további iparvállalatok idetelepülését tudják jelenteni” - hangsúlyozta dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter.

Ennek érdekében Magyarország Kormánya és Max Aicher, az Aicher cégcsoport tulajdonosa 50-50%-os arányban hozták létre az Ózdi Ipari Park koncepcióját, amely egy ipari és egy kamion parkot jelent. Jelenleg arról folynak a tárgyalások, hogy hogyan tudják ehhez biztosítani a megfelelő vasúti hátteret. Kiemelte a helyi szakképzést, amely jól tudott alkalmazkodni a vállalati igényekhez, valamint a 2325-ös út felújításáról is biztosította a megjelenteket. Hozzátette, hogy a következő napokban kötik meg a beszállítóval a megállapodási szerződést, így hamarosan elkezdődhet a beruházás. Max Aicher, az Aicher cégcsoport tulajdonosa is felszólalt a sajtótájékoztatón. Bejelentette, hogy megalapította az ÓAM Karitatív Nonprofit Kft.-t a helyi fiatalok, hátrányos helyzetű emberek, egészségügy, oktatás és környezetvédelem támogatására. A vállalatot egyébként folyamatosan fejleszti, munkahelyet teremtve az itt élőknek.

„A rövid távú cél természetesen munkahelyek teremtése és megőrzése volt. A hosszú távú cél pedig az egyetem segítségével is, hogy Magyarország legerősebb acélipari csoportja, acélipari cége legyen az ÓAM. Ehhez az egyetemmel való együttműködés szubsztanciálisan fontos” - emelte ki Max Aicher, az Aicher cégcsoport tulajdonosa.

A megbeszélés célja, hogy mind a nagyvállalatok, mind a kis- és középvállalkozások fejlődni tudjanak egymás példája által. Ezzel természetesen fellendítik a város gazdaságát, valamint munkahelyet teremtenek az itt élők számára. Dr. Palkovics László és Max Aicher az esemény végén exkluzív interjút adott az Ózdi Városi Televíziónak, amelyet hétfőn este hét órától tekinthetnek meg a Háttér című magazinműsorban.