Az ózdi mozik történetét is kutatja a budapesti fiatalember
Kultúra
2022. márc. 17.

Az ózdi mozik történetét is kutatja a budapesti fiatalember

Az ózdi filmszínházak történetét is feltárta egy budapesti fiatalember, aki ma ismét városunkba látogatott. Ezúttal az Olvasót és a múzeumot kereste fel.

Az Olvasó munkatársa, Hornyák Attila kalauzolta végig az épületben Forgács Balázst, aki Budapestről érkezett városunkba. A hobbiként a mozik világával foglalkozó fiatalember korábban már járt Ózdon, amelynek alkalmával a Civil Házban működő filmszínházat kereste fel, hogy feltárja annak múltját és jelenét. Balázs mai útja alkalmával érdeklődéssel szemlélte az Olvasó egyes helyiségeit, amelyekben a filmekhez kapcsolódó tárgyak, technikai eszközök tárultak a szeme elé. Persze mindeközben számos olyan információval gazdagodott, amelyet valószínűleg a későbbiekben is jól tud majd hasznosítani. A megyében emiatt persze nem csak hozzánk látogatott el, korábban ugyanis a sárospataki és a sátoraljaújhelyi mozik is a látóterébe kerültek.

„Én a közlekedésben dolgozom, és emellett van egy ilyen hobbim, amit 2007 óta űzök. Akkor még csak mozikat mutattam be, technikai szempontok alapján. Ez az évek során kiterjedt egy bővebb bemutatóra, akár a településeknek a történeti összefoglalójával” - mondta Forgács Balázs, a mozivilag.com weboldal tulajdonosa.

A kecskeméti születésű Forgács Balázs a mozik témájához kapcsolódóan évekkel ezelőtt egy saját weboldalt is létrehozott, amelynek célja, hogy bemutassa a filmszínházak titokzatos világát, illetve azok működését. Ám az érdeklődők az írások és a fotók segítségével olykor a kulisszák mögé is betekintést nyerhetnek. Ezen a felületen jelent meg tavaly decemberben az az írása, amelynek segítségével az ózdi filmszínházak történetéről kaphatnak átfogó képet a téma iránt érdeklődők. Ebből kiderül, hogy Ózdon 1912-ben kezdték meg az első filmvetítéseket, amelyeknek akkor az Olvasó Egylet Színházterme szolgált színhelyül. Éppen ezért természetesen az intézmény ezen részét is bejárták. A tavalyi kutatómunkában az Ózdi Muzeális Gyűjtemény is segített a fiatalembernek, ahová ma szintén ellátogatott.

„Tavaly ősszel keresett meg Forgács Balázs. Az volt a kérése, hogy segítsek neki, mert az északkelet-magyarországi mozik történetét kutatta és Ózd mozijának története hiányzott ehhez. Szakirodalmat gyűjtöttem össze, kutattam föl, amennyit csak tudtam, amit továbbítottam neki, hogy a cikkét meg tudja írni” - nyilatkozta Ábelné Visnovszky Erzsébet, az ÓMÉK Ózdi Muzeális Gyűjtemény műtárgyvédelmi szakembere, gyűjteménykezelője.

Forgács Balázs Olvasóban tett látogatása alkalmával elmondta, hogy bizonyos információkra csak úgy tud szert tenni, ha személyesen látogat el a különböző helyszínekre. Hiszen sok olyan ismeret van, amelyek máshogyan nem lelhetőek fel. Mai tapasztalatai, illetve az újonnan készített fotók pedig minden bizonnyal jól kiegészítik majd az ózdi mozik történetéről szóló korábbi írását.