A Bíben-völgy is megtisztult a Fiatalok a Tiszta Városért elnevezésű csoport akciójának köszönhetően
Város
2022. márc. 28.

A Bíben-völgy is megtisztult a Fiatalok a Tiszta Városért elnevezésű csoport akciójának köszönhetően

A Bíben-völgy is megtisztult a Fiatalok a Tiszta Városért elnevezésű csoport akciójának köszönhetően. A szemétszedéshez az egyéni jelentkezők mellett közösségek is csatlakoztak.

Tavaly szeptemberben alakult a Fiatalok a Tiszta Városért nevezetű csoport. A diákok mára már több szemétszedési akciót bonyolítottak le szerte a városban. Ez alkalommal a Bíben-völgyhöz látogattak ki, hogy a területet megszabadítsák a hulladékoktól.

„Nagyon régóta terveztük, hogy idén újra szeretnénk tavasszal kimozdulni a természetbe és völgyeket, parkokat szebbé tenni. Télen újra összegyűlt ezeken a területeken a szemét, amit muszáj átfutnunk egy kisebb csapattal. Beszéltünk több szervezettel és civileket is hívtunk. Emellett persze itt van a mi szervezetünk is” - nyilatkozta Lakatos Gábor, a Fiatalok a Tiszta Városért elnöke.

A fiatalok még tavaly figyeltek fel arra a problémára, ami szinte minden települést érint. Ezen a helyzeten szemétszedési akciókkal és egyéb programokkal szeretnének javítani. Több városi rendezvényen is tevékenykedtek már. A terület képviselője korábban és most is különböző eszközökkel támogatta őket. Így többek között kesztyűket és egyéb hasznos kellékeket is átadott a csoport elnökének, Lakatos Gábornak. Emellett maga is részt vett a hulladékok összegyűjtésében.

„Ennek a kezdeményezésnek nemcsak az a célja, hogy akkor, az adott pillanatban megtisztítják a köztereket, hanem ez egy nagyon szép példa, ami arra buzdítja a városlakókat, hogy kövessék a példájukat. Elsősorban ne szemeteljenek, másodsorban pedig tegyenek a környezet tisztaságáért. Hiszen úgy szép, ha megbecsüljük azokat az adottságokat, amivel Ózd városa is rendelkezik” - emelte ki Farkas Péter Barnabás, területi képviselő.

A szemétszedést nagy területen végezték. Közben pedig több, „Tisztaságilag védett terület” feliratú táblát is kihelyeztek a fákra. Ezzel szeretnék jelképezni, hogy vannak emberek, akiknek fontos a környezet szépsége. A programon szép számmal vettek részt önkéntesek is.

„Szerintem minél több ilyen programra lenne szükség, hogy a fiatalok figyelmét is felhívják a környezet védelmére. Ezekkel a szervezésekkel meg lehet ismertetni velük azt, hogy mit tehetnek annak érdekében, hogy csökkentsék az ökológiai lábnyomukat” - hangsúlyozta Pásztor Zsolt.

Az aktivisták által összeszedett több zsáknyi szemét elszállítását is megoldották, így az már a megfelelő helyen van. A csoport a legnagyobb közösségi oldalon megtalálható, így ott is bárki csatlakozhat hozzájuk. Terveik között szerepel az ilyen és ehhez hasonló akciók folytatása. Céljuk az, hogy szebbé és élhetőbbé tegyék városunkat.