Húsz éves fennállását ünnepli idén a Bolyokvasvári Polgári Kör Egyesület
Kultúra
2022. márc. 29.

Húsz éves fennállását ünnepli idén a Bolyokvasvári Polgári Kör Egyesület

Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli idén a Bolyokvasvári Polgári Kör Egyesület. A szervezet a napokban tartotta meg éves közgyűlését.

Ismét a Bolyokvasvári Polgári Kör Egyesület tagjaival telt meg a Civil Ház nagyterme. A szervezet minden esztendőben itt rendezi meg éves közgyűlését. Az esemény kegyeleti megemlékezéssel kezdődött. Azokra a tagjaikra gondoltak vissza közösen, akik már nincsenek közöttük. Ezt követően a 2021-es beszámoló következett a költségekkel és a felügyelő bizottság munkájával kapcsolatban. Idén is komoly terveik vannak.

„Gyakorlatilag a Bolyki temetővel kapcsolatban kell még egyeztetnünk a plébános úrral. Szeretnénk visszahallani a Kossuth Rádió Déli Harangszó című műsorban a mi harangbeszédünket, illetve az itteni templomnak a harangját. Ezt is elkészítették, várják tőlünk. Még kell egy helyi egyeztetés, mert a budapesti már meg volt. Akkor küldik le a hangfelvevő szakembert, amikor jelezzük, hogy minden rendben van” - mondta Kovács-Veres Sándor, a Bolyokvasvári Polgári Kör Egyesület elnöke.

Kiss Istvánné 15 évvel ez előtt kapcsolódott be a civil szervezet működésébe. Kifejtette, hogy egykoron pezsgő társasági élet jellemezte a klubot, és most is leginkább a fiatalok bevonására lenne szükség. Ám nem könnyű rávenni azt a korosztályt, hogy a régmúlt Bolyok emlékeit megőrizzék.

„A hangulat nagyon jó, igaz, hogy idősek vagyunk, de szeretnénk fiatalítani. Vagyunk 40-45-en, sőt voltunk régebben többen is, csak sajnos az idősek közül sokan meghaltak. Megpróbáljuk a fiatalokat is bevezetni ezekbe a dolgokba. A népdalokba, a népdalkörökbe, énekelgetünk. Szegény Balog Rudi bácsi húzta nekünk korábban. Én vettem át az énekkart, hogy mégis megmaradjon. Nagyon sokan elmentek közülünk az énekkarból is, és ehhez kellene még egy kis tömeget pótolni a fiatalok közül” - emelte ki Kiss Istvánné, a Bolyokvasvári Polgári Kör Egyesület társelnöke.

A Bolyokvasvári Polgári Kör Egyesület tagjai továbbra is azon dolgoznak, hogy ne vesszenek ki a köztudatból a tradicionális értékek. Ezért folytatják a már jól megszokott programokat. Emellett méltó módon kívánnak megemlékezni  újraalapításuk huszadik évfordulójáról is.