„Méltó környezetben épülni lelkiekben” – elkezdődött a református templom felújítása Ózdon
Város
2022. márc. 31.

„Méltó környezetben épülni lelkiekben” – elkezdődött a református templom felújítása Ózdon

Elkezdődött a református templom felújítása Ózdon. A beruházás az egyházi épített örökség védelmét segítő kormányzati támogatásból valósul meg.

A felújítás kivitelezésével megbízott szakemberrel beszélget Csikainé Mihalik Éva református lelkipásztor az udvaron. A napokban kezdődött el ugyanis az épület rekonstrukciója. A templom az 1900-as évek elején épült, utoljára 1999-ben hozták rendbe a külső részt. Hosszú folyamat volt, mire idáig eljutottak. 2020 őszén azonban Magyarország Kormánya kiírt egy egyházi épített örökség védelmét célzó pályázatot, amelyen városi gyülekezetek is részt vehettek. A legjobbkor jött ez a lehetőség az Ózdi Református Egyházközség számára, mert enélkül nem boldogulnának. Az adományokból nem tudtak volna megvalósítani egy többmilliós beruházást, még akkor sem, ha az egyházra számíthatnak ilyen tekintetben.

„Nagyon nagy hála és öröm van a szívemben. Igaz, hogy még csak most kezdődött és először rombolás van általában és utána van az építkezés, de ez nekünk nagyon sokat jelent. Legfőképpen az Istennek a gondviselő szeretete emberi eszközökön keresztül, ami megnyilvánul és ha lehetőséget ad, azt meg kell ragadni. Nekünk ez egy nagyon nagy dolog, mert nem egyszerű helyen élünk és helyt kell állni. Végre látjuk azt, hogy itt is történik valami és van fejlődés. Élni akar az itt lakó ember és méltó környezetben épülni lelkiekben” - mondta Csikainé Mihalik Éva, református lelkipásztor.

A lelkipásztor elmondta azt is, hogy az épület nagyon lepusztult az elmúlt évtizedek alatt. A templomkertben korábban voltak hársfák, amelyekről a lehulló nedves falevelek a bejárat felett található lemeztetőre estek, ez pedig átnedvesítette a falakat, amely eredményeként a gyülekezet tagjainak nyakába peregtek a plafondarabok. Ez pedig aggodalomra adott okot és életveszélyes is volt. A feladattal megbízott vállalkozó dolgozói az időjárás miatt most tudtak belefogni a feladatokba, bár a mai eső sem könnyítette meg a dolgukat.

„Napokban kaptuk meg a munkaterületet és a feladatokat május végéig kell befejeznünk. A kivitelezés folyamán a lapos tetős résznek a felújítása zajlik, a stukkókat javítjuk ki, kétvízorros fallefedéseket, illetve a szigetelést. Festést csinálunk, valamint burkolásokat. Ezeket a munkálatokat végezzük és tervbe van véve a belső burkolatok cseréje, festések és a teljes homlokzatnak a felújítása, itt is ugyanúgy a bádogos szerkezeteknek a teljes cseréjével” - nyilatkozta Kisbenedek Vilmos, megbízott vállalkozó.

Egyelőre három oldal van felállványozva, de a negyedik, vagyis a parókia felőli is sorra kerül a közeljövőben, csak úgy mint a templom belső terének felújítása. A beruházás összköltsége 13,5 millió forint. A vasárnapi istentiszteleteket nem befolyásolják a munkálatok.