Mozgóurna – A mozgásukban korlátozottak is éltek demokratikus jogukkal
Hírek
2022. ápr. 3.

Mozgóurna – A mozgásukban korlátozottak is éltek demokratikus jogukkal

Városunkban 512-en igényeltek mozgóurnát, ez a szám mára valamelyeset növekedett, hiszen délig még lehetett jelezni ilyen irányú igényünket a bizottságok felé.

Ózdon ma több mint ötszáz választópolgár élt a mozgóurnás szavazás lehetőségével. Érdekesség, hogy 2018-ban ez a szám háromszáznegyven körül alakult. Ezt a megoldást azok választhatták most is, akiknek egészségi állapota indokoltan nem tette lehetővé, hogy megjelenjenek a szavazóhelyiségekben. A legtöbb szavazókörből délután 3 órakor indultak el a mozgóurnák. A szavazatszámláló bizottságok 2 fős delegációi azokat a választópolgárokat keresték fel, akik időben jelezték mozgóurna iránti kérelmüket a megadott lakcímükre. Az Árpád vezér úti intézményben is több szavazókör volt kialakítva. Az első szavazó a kilencesbe hat óra tizenhárom perckor érkezett.

„Leellenőrizte az urnákat, mindent rendben talált. Lepecsételtük és lezártuk a ládákat. Folyamatosan érkeztek a szavazók. A korosztályi lebontás érdekes, mert először inkább az idősebb korosztály, tehát a hatvanon felüliek voltak többségben. A fiatalok délután indultak meg. Rendkívüli esemény nem történt, visszautasítani nem kellett senkit. Tizenöt mozgóurnával indultunk, illetve kérelemmel indultunk. Három érkezett be menet közben. Leellenőriztük. Lényegében most tizennyolc mozgóurnásunk van. Remélem, hogy semmi különösebb nem történik. Általában így szoktunk délután három óra felé indulni. Általában ebéd után van egy kis pihenő, azt meg szoktuk hagyni és körülbelül egy óra hosszát szoktunk rászánni. Most egy kicsit több idő lesz, mivel a népszavazás is egy időben zajlik. Bízunk benne, mivel rutinos kollégák vannak, hogy mindent probléma nélkül megoldanak” - mondta Zsiros László, az 9-es számú szavazókör Szavazatszámláló Bizottságának elnöke.

Az érintettek saját otthonukban is leadhatták szavazatukat. De ugyanilyen formában nyílt lehetőségük a voksolásra az idős otthonok lakóinak is. A Szabolcs közben található intézményben is többen érezték fontosnak, hogy éljenek állampolgári jogaikkal és döntésükkel befolyásolják a a szavazás kimenetelét.

„Azért kértem, mert a véleményemet el akartam ezzel mondani és segíteni meg támogatni azt a célkitűzést, hogy én is békében szeretnék élni. A gyerekeimnek, unokáimnak is szeretném ezt biztosítani a jövőt illetően. Ez volt az egyik indok, a másik pedig, hogy én a magam 84 évével sok mindent megtapasztaltam már az életben, de a nyugalmat és a biztonságot az elsők között. Nem vagyok egyik pártnak sem a tagja, de rendszeresen tájékozódom a rádióból, tévéből, újságokból, folyóiratokból. Vannak könyvek is amelyek tartalmilag a jelent dolgozzák fel. Ha lehet alakítsuk ki a magunk sorsát, alapozzuk meg a saját jövőnket” - hangsúlyozta Kurucz János.

„Én 96 éves vagyok, voltam háborúban, tudom milyen a háború és nem mindegy, hogy béke vagy háború, vagy háború vagy béke” - nyilatkozta Mázik Béla.

A mozgóurnákat ezt követően visszavitték az egyes szavazókörökbe, hogy azok tartalmát a nap végén összesítsék a többi leadott vokssal együtt. A Vasvár úti Tehetséggondozó Központban délután három óráig nagyjából 50%-os volt a részvételi arány. Ez a helyszín eltért a többi szavazókörtől.

„Reggel hat órakor kinyitottuk a szavazóhelyiséget és hat óra egy perckor már be is lépett az első választópolgár. Vele aláírattuk a szükséges, dokumentumokat, a jegyzőkönyveket, a mozgóurnában lévő sárga papírt, amit az első szavazónak alá kell írni. Eddig minden rendben zajlott. Most mentek el tőlünk a nemzetközi megfigyelők, akik körülbelül egy fél óráig voltak itt és ellenőrizték a munkát és különböző kérdéseket tettek fel. A szavazókör létszámáról, eddig mennyien jelentek meg. Ez a szavazókör különleges, mert itt szavaznak az átjelentkezett választópolgárok is, és róluk is különböző kérdéseket tettek fel. Rendben találtak mindent” - tette hozzá Pap Béláné, az 1-es számú szavazókör Szavazatszámláló Bizottságának elnöke.

Azok a választópolgárok, akik nem az állandó lakóhelyük szerinti településen kívántak szavazni, március 25-én 16 óráig nyújthatták be átjelentkezési kérelmüket. Több mint százan jelezték, hogy bár nem Ózdon rendelkeznek állandó lakcímmel, munkájuk, vagy egyéb körülmények miatt itt húzzák majd be az x-et. Ők a lakóhelyük szerinti országgyűlési képviselőjelöltekre szavazhatnak. A választás.hu adatai szerint megyénk hármas számú választókerületére vonatkozóan 575 fő tette le voksát más városokból. Ma Centerben délután két óra körül csend és nyugalom volt az utcákban. Itt található Ózd legkisebb szavazóköre, vagyis a 30-as. Mindössze 171 választópolgárt vártak az urnákhoz. Ennek a helyszínnek mégis jelentős szerepe van.

„Annyiban különbözünk a többiektől, hogy itt nem lesz számlálás most. Csak lezárjuk az urnákat, elkészítjük a jegyzőkönyveket és majd jövő szombaton lesz a végleges számlálás a külföldi szavazatokkal együtt” - fogalmazott Molnár Tibor, a 30-as számú szavazókör Szavazatszámláló Bizottságának elnöke.

Szász Edina Svédországban él, de lehetősége volt Dániában is szavazni, ő ma Koppenhágában nyilvánított véleményt.

„Az adott időpontban, amikor kihirdetik a választást Magyarországon, azután három héttel jelezni lehet a választási iroda felé, hogy külföldi kirendeltségen kívánom letenni a szavazatomat. Ezt idén is így tettem miután meghirdették a választás időpontját. Ezt el lehet intézni Kormányablakon keresztül, ezzel semmi probléma nem szokott lenni. A választási iroda pedig pár munkanapon belül megküldi a visszaigazolást és a választ, hogy felvettek külföldi névjegyzékbe. Kettős állampolgár vagyok. Ez azt jelenti, hogy két európai országban vagyok jogosult részt venni demokratikus folyamatok alakulásában, alakításában. Úgy gondolom, hogy állampolgárként függetlenül attól, hogy hol lakom jogom van és bizonyos szempontból kötelességem is letenni a voksomat egy, illetve egy másik oldal mellett, vagy ellen. Teljesen mindegy, hogy hogyan nézzük a kérdést. Nekem a családom nagyja, rokonaim, barátaim Magyarországon élnek. Hasonló politikai gondolkodásmóddal bírunk, illetve hasonló oldalra szavazunk. Én fontosnak tartom, hogy ezt az egy kicsi szavazatot, amivel én rendelkezek, ezt letegyem a latba” - emelte ki Szász Edina.

Tehát az itt található urnákat nem zárták le este hétkor, csupán leragasztották, ugyanis ebbe még bekerülnek azon szavazók lapjai is, akik az ország egyéb városaiban voksoltak, vagy a külképviseleteken. Ezeket a voksokat a 30-as szavazókör szavazat számláló bizottsága fogja összesíteni április 9-én, így majd csak ekkor beszélhetünk jogi végeredményről.