Pattogott a labda a sportcsarnokban
Sport
2022. ápr. 9.

Pattogott a labda a sportcsarnokban

Kispályás labdarúgó tornát szervezett a sportcsarnokban a Máltai Szeretetszolgálat. Az eseményen hat hátrányos helyzetű településről érkező együttes mérte össze tudását.

Labdapattogástól volt hangos ma délelőtt a Marosi István Városi Sportcsarnok. A sportnap a Felzárkózó Települések Program jóvoltából valósult meg. A cél, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok regionális szinten mérhessék össze erejüket egymással.

„Az ilyen alkalmak erősítik a kapcsolatokat. A felzárkózó települések csapatai korábban gyakorlatilag nem érintkeztek mással, hiszen más helyekre nem tudnak eljutni. A focinak van egy olyan összekovácsoló ereje, amit ki kell használnunk” - hangsúlyozta Maka István, a Máltai Szeretetszolgálat munkatársa.

A bajnokságon hat együttes tette próbára felkészültségét. A lebonyolítási rend a hagyományos felállás szerint zajlott, így előbb csoportmeccseket játszottak a megjelentek, majd a helyosztók jöttek a sorban. A fiatalok nagyon várták a mostani alkalmat.

„Sokat készültünk a héten a csapattal. Vannak új srácok is velünk. Próbáltunk minél jobban összeszokni” - emelte ki Németh Csaba.

A megjelentek egyetértettek abban, hogy helyezéstől függetlenül mindenki nyert a mai nappal, hiszen nem csak játéklehetőséget biztosítottak a csapatoknak, hanem új barátságok is szövődhettek. A heves megyeiek győztek, nógrád lett a második. Arló csapata szerezte meg a harmadik helyet, a Református Szeretszolgálat csapata pedig a negyedik pozíciót. Ötödik lett a pásztói alakulat, míg hatodikak a borsodi fiatalok.