Ózdon is átsuhan szombaton a Tour de Hongrie
Sport
2022. máj. 13.

Ózdon is átsuhan szombaton a Tour de Hongrie

Időszakos útlezárásokra kell számítani szombaton városunkban, ugyanis Ózdon is áthalad a Tour de Hongrie. Május 11-én rajtolt el a verseny. A mezőny öt nap alatt 905 kilométert tesz meg hazánkban.

A magyar viadalt világszerte, valamennyi kontinensen, több mint 150 országban nézhetik majd. Május 14-én, vagyis holnap a negyedik szakasz érinti Ózdot. Az eseménnyel kapcsolatban bővebb információk is elérhetőek a www.tourdehongrie.hu weboldalon. A versenyzők Kazincbarcikáról indulnak és 177 km után oda is érnek vissza. Az előzetes tervek szerint délután kettőtől lesz részlegeges útlezárás településünkön. Az útvonal pedig a 25-ös főút, Vasútállomás, Gyújtói körforgalom, Munkás út és Pázmány út. Érdemes lesz kiállni az út mellé, ugyanis az egyes szakaszokon a bringások előtt halad majd a nemzetközi kerékpárverseny támogatóinak karavánja. Több ezer ajándékkal készülnek a szurkolók számára. A Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium előtt tartják a sprint részhajrát, ahol egy mobil fesztiválbusz is várja az érdeklődőket a szervezők jóvoltából. Itt 14 óra 54 perckor haladnak el a versenyzők. Az úgynevezett hegyi részhajrá pedig a Cinakó tetőn lesz, ahol az Ózdi Kerékpáros Egyesület tagjai igyekeznek majd fokozni a hangulatot. Délután egy órától a „Kék kanyar” elnevezésű szurkolói zónában várnak mindenkit.

„Azért így neveztük el, mert a Tour de Hongrie-nek az alapszíne az a kék. Így kívánjuk felhívni magunkra a figyelmet. Mindenki kék pólóba jöjjön, ha tud. Amit mi biztosítunk hozzá egy-két szurkolói eszköz, lufi és szeretnénk füst gránátot is egy két embernek adni. Illetve ha van bárkinek bármilyen olyan szurkolói eszköze, kereplő, síp dob nyugodtan hozza magával, illetve a gyerkőcöket is hátha kedvet kapnak a kerékpársporthoz.” - nyilatkozott Frölich Tamás az Ózdi Kerékpáros Egyesület elnöke.