Korszerű csarnok
Város
2019. ápr. 27.

Korszerű csarnok

Mától modern környezet várja a vásárlókat a Városi Piacon.

Ózd 2016-ban nyújtott be pályázatot a piac fejlesztésére, bővítésére a Területi Operatív Program keretén belül, amelynek célja a piactér korszerűsítése volt. Az igényt kedvezően bírálták el a döntéshozók, ennek köszönhetően mintegy 400 millió forintból újulhatott meg a terület. A kereskedők abban bíznak, hogy vásárlók mielőbb megszokják majd az új felállást. Ma délelőtt ünnepélyes keretek között adták át az elkészült fedett csarnokot.

Az új komplexum felépítéséhez kapcsolódó munkálatok tavaly márciusban indultak meg, először ideiglenes árusítóhelyet alakítottak ki az Ózdi Városüzemeltető Intézmény bevonásával. Nyáron pedig elkezdődött a kivitelezés, amely kapcsán fontos megjegyezni, hogy azt ózdi cég végezte, helyi munkaerőt alkalmazva. Ma délelőtt Janiczak Dávid polgármester, dr. Tóth Andrea az Ózdinvest Kft. ügyvezetője, valamint Kriston György a Településfejlesztési Osztály osztályvezető-helyettese közösen vágták át a nemzetiszínű szalagot, ezzel jelképesen átadva az elkészült komplexumot. A szalag minden egyes darabjáért sorban álltak a vásárlók, kereskedők. Voltak, akik arra kérték a város első emberét, hogy kézjegyével lássa el azokat.

„Az új piacrészlegen modern körülmények között és a jogszabályoknak megfelelően árusíthatják termékeiket az őstermelők és a helyi vállalkozók. Főként helyiek számára létesült ez az új piac, ahol most már fedett helyen vásárolhatnak az emberek. Én úgy gondolom, hogy minden körülmény adott ahhoz, hogy minél nagyobb bevételre tegyenek szert az árusítók, és minél olcsóbban vehessék meg a portékáikat azok, akik kilátogatnak az ózdi piacra” - fogalmazott Janiczak Dávid, polgármester.

Az ünnepélyes megnyitó után a polgármester több kereskedővel is szót váltott. Nagy változás ez az eladók számára, akik főként pozitívan értékelték a beruházást. Sződi Zsolt elmondta, hogy korábban a másik helyszínen több órát vett igénybe a termékek kihelyezése, jó esetben kevesebbet az összepakolás. A költözéssel viszont az ezzel járó időt megspórolja, hiszen a helyiségek zárhatóak.

„Körülbelül hat éve üzemeltetjük százforintos boltunkat. Azt gondolom kulturáltabb körülmények között tudunk így árusítani, nem vagyunk kitéve az időjárás viszontagságainak. Mindenképpen örülünk neki mint új beruházásnak, és szeretnénk megtartani a vevőkörünket, illetve új vásárlókat is ide csábítani” - mondta Sződi Zsolt, vállalkozó.

A létesítmény új termelőt is bevonzott városunkba. A Szuhavölgyi családi manufaktúra, egyedi kézzel készített sajtokat árul, de más tejtermék is található polcaikon.

„Ez az első alkalom, hogy itt vagyunk, szóval a régi piacon még nem voltunk, de az új piac megépülésével úgy gondoltuk, hogy már érdemes ide is behozni  termékeinket” - nyilatkozta Kocsis Richárd, kereskedő.

A vevők is elégedettek a fejlesztéssel, Csáki Lászlóné Bekölcéről jár vásárolni Ózdra.

„Gyönyörűen felépítették ezt a csarnokot, nagyon sok vásárló van. Itt nagyon szép áruk vannak és kedvesek az eladók. Nagyon örülünk neki, hogy ez megvalósult, és most már ide jöhetünk vásárolni” - hangsúlyozta Csáki Lászlóné.

Dr. Tóth Andrea az Ózdinvest Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az épületben kialakított nyolc üzlethelyiség és harminchat asztal mindegyikét sikerült bérbe adniuk a nyilvános pályázati eljárás során, valamint kiemelte, hogy csak mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek árusíthatóak a területen.

„Sajnos az átadás időpontjára nem tudott minden üzlet megnyitni, mert a hatósági engedélyeket nem sikerült beszerezniük, de amint az engedélyeket megkapták és a működési feltételek biztosítottak lesznek, az üzlethelyiségek folyamatosan megnyílnak. Kialakítottunk egy hűtőházat, ahol az árusok nyáron a meleg elől, télen pedig a hideg elől tudják elzárni termékeiket. Új vizesblokkot is létrehoztunk, ahol női, férfi és mozgáskorlátozott mellékhelyiség is az árusok és vásárlók rendelkezésére áll” - emelte ki dr. Tóth Andrea, az Ózdinvest Kft. ügyvezetője.

Fontos információ, hogy a Vásárcsarnokban és a mellette kialakított asztalokon árusító kereskedők ugyanúgy megtalálhatóak lesznek továbbra is, tehát az új rész nem befolyásolja a régi működését, valamint a ruhás piacon is a megszokott arcok várják majd a vásárlókat.