Ózdi sikerek a ringben
Sport
2022. jún. 28.

Ózdi sikerek a ringben

Első alkalommal rendezték meg a ökölvívó Kohász Kupát a sportcsarnokban. Az ország több pontjáról érkezett egyesületek harcosai és határon túli sportolók is kötelek közé léptek.

Öklözők vették birtokukba a Marosi István Városi Sportcsarnokot szombaton. Az I. Ózdi Kohász Ökölvívó Kupát az Ózd Géza Úti Sport és Testépítő Egyesület Ökölvívó Szakosztálya rendezte első alkalommal. A megmérettetésen az ország több pontjáról is érkeztek versenyzők, valamint Szlovákiából két klub is képviseltette magát. Összesen tizenkilenc pár küzdött meg egymással. A kilátogatók U10 és U11-es, valamint serdülő, junior, ifjúsági, illetve felnőtt kategóriában harcoló sportolóknak szurkolhattak. A férfiak mezőnyén túl a gyengébb nem is képviseltette magát. Az esemény egy nagyszerű állomása volt a nagyobb bajnokságokra való felkészülésnek.

„A felkészülésükkel komoly probléma nem volt, ugyanis ők hétről hétre, hónapról hónapra rengeteg versenyre járnak. Külön nem kellett erre a versenyre készülni. Mi úgy fogalmazunk, hogy ezek a kisebb versenyek előkészületek a nagyobb küzdelmek közötti időszakban. Tehát ők folyamatosan járnak versenyekre. Ez csak egy állomás a szeptemberben és októberben megrendezendő országos bajnokságokra” - mondta Molnár Márk, az Ózd Géza Úti Sport és Testépítő Egyesület edzője.

Hét ózdi mérkőzött meg a délután folyamán. Mindegyikük győztesen hagyta el a ringet. Az egyik legnagyobb reménységű fiatal ózdi bokszoló, Homai Patrik szintén nagyszerűen szerepelt. Számára is az a legfontosabb, hogy ősszel sikeres legyen az országos bajnokságon.

„Nagyon sokat edzettünk erre a versenyre. Jók voltak az eddigi meccsek. Mindhárman nyertünk és aranyérmet szereztünk. Jól éreztük magunkat. Nagyon boldog vagyok, hogy ennyien eljöttek a versenyre” - nyilatkozta Homai Patrik, az Ózd Géza Úti Sport és Testépítő Egyesület ökölvívója.

A rendezvényen tiszteletét tette Kellóné Mezőtúri Márta az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke, illetve a Magyar Ökölvívó Szakszövetség részéről dr. Csutora László elnökségi tag. Az összecsapások levezetését nemzetközi minősítésű bírók segítették.