Közel háromszáz köbméter komposztált zöld hulladék került vissza a város közterületeire
Város
2022. jún. 30.

Közel háromszáz köbméter komposztált zöld hulladék került vissza a város közterületeire

Közel háromszáz köbméter komposzt került vissza a város közterületeire tavasztól. Az utánpótlásra nagy igény van, hiszen rengeteg virág díszíti településünket.

Tömörítős autókban szállítják be a Ózdi Városi Üzemeletető Intézmény munkatársai a közterületeken felgyűlt zöld hulladékot, ami a fák gallyaiból és a nagy mennyiségű levágott fűből tevődik össze a komposztáló telepre. A szeméttől és kavicsdaraboktól kiválogatott természetes anyag a darálóba kerül. Most nagy mennyiség került be, az udvar teljesen megtelt.

„Ez a természetnek egy nagyon nagyszerű körforgása, ez a komposztálás. Meg is gyorsítjuk itt a folyamatokat. Nagyon sokat viszünk ki a város különböző területeire. Virágágyásokba, rózsaágyásokba, cserje ágyásokba, illetve fák köré. Eddig közel háromszáz köbmétert vittünk ki és ebben az évben is van rá igény. Folyamatosan igény van az utánpótlásra” - mondta Bóta József, az Ózdi Városüzemeltető Intézmény zöldfelület gazdálkodási művezetője.

A kiválogatás után az ágak és nyesedékek aprítása következik, amit fűvel és falevéllel vegyítenek. Úgynevezett prizmákat alakítanak ki. Az udvaron tizenkét férőhely van, a daráló pedig folyamatosan működik. Nagyon sok zöld hulladék érkezik be a város különböző területeiről.

A szerves biológiai lebontásnak két fajtáját ismerjük, a korhadást és a rothadást. Amikor korhadásról beszélünk, akkor az a komposztálásnak az alapja. Ez azt jelenti, hogy megfelelő oxigént kell biztosítani.

Fokozottan figyelni kell a jó levegő biztosítására, mert a zöld hulladék erjedni, rothadni kezd, ezáltal a komposztálás abbamarad. Ezt nem szabad hagyni, hiszen hasznos a természet körforgásában. Javul a talaj minősége, nagyobb lesz a növények ellenálló képessége, valamint javítják a víz és hőháztartását.