Roma Nap - Tizenegyedik alkalommal rendezték meg a kulturális fesztivált, ahol Roma díjakat is átadtak
Szabadidő
2022. júl. 3.

Roma Nap - Tizenegyedik alkalommal rendezték meg a kulturális fesztivált, ahol Roma díjakat is átadtak

Roma Napot szerveztek immár tizenegyedik alkalommal, ahol a tradicionális ételeken kívül a roma hagyományokkal is megismerkedhettek a látogatók.

Főzőversennyel indult a tizenegyedik Roma Nap a József Attila úti Ifjúsági és Kulturális Parkban. A programsorozat szervezése az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat lelkes csapatának volt köszönhető, akik igyekeztek minden korosztálynak izgalmas időtöltést kínálni. Az üstök mellett természetesen a felnőttek serénykedtek, míg a fiatalabb korosztály képviselői közül sokan kézműves foglalkozáson, szellemi és ügyességi versenyeken vettek részt. A gyereknek szóló elfoglaltságokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai biztosították. A roma kulturális nap már több, mint egy évtizedes múltra tekint vissza.

„2003-ban kezdődött az első Roma Nap, a mai a tizenegyedik roma kulturális nap. Egy hosszadalmas munka kísérte az előzményeket. Két hónapja kezdtük el a szervezést. Legfontosabb az volt, hogy megtaláljuk azt a sztárvendéget, aki ráér a mai napon, így próbáltunk hozzá alkalmazkodni” - mondta Váradi József, az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

 A "Jó ebédhez szól a nóta" című zenés egyveleggel, a Kék Sirály Zenei Egyesület lépett a színpadra, majd tehetséges roma fiatalok mutatkoztak be a közönség előtt. A Berky Family, majd Berki Lacó és fia szórakoztató műsora után kihirdették a délelőtti főzőverseny nyerteseit. A zsűri által legjobbnak ítélt étel, a Velence telepi babgulyás volt.

„Készültünk nagyon. De érdemes volt” - nyilatkozta Lahó Orsolya.

A roma napi kulturális rendezvényt megtisztelte jelenlétével a város polgármestere, aki néhány szóval üdvözölte a jeles eseményt. A kulturális nap alkalmából, Váradi József az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, átadta a Roma díjakat. A békés társadalmi együttélés érdekében végzett munkájáért Janiczak Dávid polgármester is elismerésben részesült.

„Meglepődtem az elismerés átadásakor, hiszen nem számítottam rá. Nagyon örültem neki, hiszen évek óta amióta polgármester vagyok, nagyon sokat dolgozunk azon, hogy a roma és a magyar társadalom békében éljen egymással Ózdon. Úgy gondolom, hogy többségében sikeresen működik. Ezért nagyon sokat tesz Váradi József képviselő úr, tehát a díj valójában őt illetné. Az önkormányzat részéről rengeteget segítjük a tevékenységét” - emelte ki Janiczak Dávid, polgármester.

A résztvevők száma egyre gyarapodott, hiszen már nagyon várták a nap sztárvendégeit. A színpadra a mulatós zene rangos képviselőit Bódi Gusztit és Bódi Margót szólították. A házaspár olyan hangulatot varázsolt az Ifjúsági Parkba, hogy a vendégek azonnal táncra perdültek, amint meghallották kedvenc nótájuk első sorait.

„A fogadtatás annyira kellemes, őszinte és tiszta, de ezt látják rajtunk is. Az igazság az, hogy mi 46 éves házasok vagyunk, akkor szöktettem el Margót, és mi azóta csak a szeretetet, a boldogságot és a családi köteléket mutatjuk. Talán ez a küldetésünk, hogy az emberek felé sugározzuk, hogy szeretni jó” - fogalmazott Bódi Guszti, énekes.

A tizenegyedik Roma Nap Sárközi Mimi produkciójával ért véget. A hétvégi programra nemcsak Ózdról, hanem a környező településekről, megyékből is érkeztek vendégek. A látogatók a zenén, a táncon és a gasztronómián keresztül megismerhették a roma tradíciókat. A rendezvényen több generáció, romák és nem romák együtt szórakoztak, megőrizve, ápolva és továbbadva az ősi szokásokat, hagyományokat.