Határok nélkül – Tizennégy éve adták át a Susát Rimaszéccsel összekötő erdei utat
Város
2022. júl. 16.

Határok nélkül – Tizennégy éve adták át a Susát Rimaszéccsel összekötő erdei utat

A Susa-Rimaszécs erdei út átadásának tizennegyedik évfordulójára emlékeztek hétvégén. A határnál lévő kopjafánál ünnepi műsorral várták a résztvevőket, akiket később meg is vendégeltek.

A magyar és a szlovák határ felől is érkeztek résztvevők arra az eseményre, amelyet a a Susát Rimaszéccsel összekötő erdei út átadásának 14. évfordulója alkalmából rendeztek. Az ehhez kapcsolódó ünnepi műsort a határkőtől mindössze néhány lépésnyire található kopjafánál tartották meg, ahol a vendégek elsőként Kovács Magdaléna szavalatát hallgathatták meg. Ezt követően Scitovszky Nikoletta, az Uraj-Susa Jövőjéért Egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket, aki a kezdeményezés előzményeiről is beszélt.

„Tizennégy évvel ezelőtt 2008-ban, a trianoni békeszerződés után közel kilencven évvel egy széles összefogással valósult meg a határ két oldalán fekvő településeket összekötő erdei út kitakarítása. Ennek létrejöttében fontos szerepe volt Vitkó Egonnak, Tartó Lajosnak, Uraj, Susa és Szenna önkormányzati képviselőjének. Gál Ferencnek, a Rimaszécsi Polgári Társulás vezetőjének és azoknak, akik a területet biztosították és annak kitisztításában, az út létrejöttében segítettek” - emelte ki Scitovszky Nikoletta, az Uraj-Susa Jövőjéért Egyesület elnöke.

A szervezet elnöke ezt követően kitért arra, hogy mit szimbolizál a hazánkat Szlovákiával összekötő erdei út. Hangsúlyozta, hogy a két ország között húzódó határ földrajzilag ugyan elválaszt, magyarságunk azonban örökre összekapcsol bennünket. Ezt követően Gál Ferenc, a Rimaszécsi Polgári Társulás alelnöke szólt a jelenlévőkhöz, aki röviden visszaemlékezett arra az évekkel ezelőtt indult közös munkára, amelynek köszönhetően az erdei utat kialakították. A beszédeket követően a jelenlévők a Szétszórt gyöngyszemekhez című dalt hallgathatták meg Kovács Magdaléna előadásában.

Az ünnepség dr. Nagy Péter történész beszédével folytatódott, amit koszorúzás követett. Az ünnepség után szeretetvendégségre és egy kötetlen beszélgetésre invitálták a jelenlévőket, amelynek helyszíne már a susai Tompa Mihály Közösségi Ház volt. Az esemény minden évben rávilágít arra, mennyire fontos a hagyományok ápolása. Abban azonban a fiatal generációnak is szerepet kell vállalnia.
 
„Amíg vannak unokák, addig mindig van remény, mert ha példát mutatunk nekik és jó példát, akkor ez tovább öröklődik. Remélem, így lesz, mert ami már egyszer megvalósult, azt tovább lehet vinni. Ma már okosabbak az emberek, máshogy gondolkodnak, a hagyományokat pedig meg kell őrizni” - mondta Gál Ferenc, a Rimaszécsi Polgári Társulás alelnöke.

Az eseményt a hagyományoknak megfelelően az egyik évben a magyar oldalon, míg a következőben a határon túli településen szervezik meg. Így a programot életre hívó Uraj-Susa Jövőjéért Egyesület, valamint a Rimaszécsi Polgári Társulás 2023-ban már a szlovákiai településen szeretné azt megrendezni.