179 rászoruló gyermek kezdheti meg Ózdon tanulmányait a Magyar Református Szeretetszolgálat által gyűjtött táskákkal és tanszerekkel.
Oktatás
2022. aug. 26.

179 rászoruló gyermek kezdheti meg Ózdon tanulmányait a Magyar Református Szeretetszolgálat által gyűjtött táskákkal és tanszerekkel.

Sokan támogatták a Magyar Református Szeretetszolgálat „Radírozzuk ki a különbségeket” elnevezésű tanszergyűjtő kampányát.

Ma délelőtt már elkezdték összeállítani az iskolatáskákat ózdi irodájukban a szolgálat munkatársai. Ebben az évben 61 hátizsákot pakolhatnak meg, ezzel is segítve a rászoruló családok gyermekeit a tanévkezdésben. Ezeket hétfőn vehetik majd át a kérelmezők Pázmány úti telephelyükön.

Több évre nyúlik már vissza a Magyar Református Szeretetszolgálat azon akciója, amikor rászorulóknak gyűjtenek tanszereket. A „Radírozzuk ki a különbségeket” címet viselő kampány célja, hogy a nehéz helyzetben lévő családok számára megkönnyítse a tanévkezdést és csökkenteni tudja számukra az iskolakezdéssel járó egyre nagyobb kiadásokat. Az ország több helyszínén is gyűjtötték ezeket az eszközöket.

„A társadalmi felelősségvállalás szerepe egyre nagyobb. Ez a nyugati országokban már eléggé előrehaladott. De egyre jobban azt veszem észre, hogy itt Magyarországon is az emberek már szép számmal felvállalják ezt a segítségnyújtási formát.” - mondta óth Tímea a Magyar Református Szeretetszolgálat ózdi irodájának adománykoordinátora

A Brassói úti bevásárlóközpontban is várták a segíteni szándékozókat. Emellett az irodába is szép számmal vittek be jó állapotban lévő használt táskákat és tolltartókat. Ma már ezekbe pakolták a tanszereket. Mindegyikbe belekerülnek a legszükségesebb eszközök, azaz füzetek, tollak, ceruzák és radírok is. Összesen 61 család kért segítséget, így ennyi táskát töltenek meg eszközökkel. Azonban vannak olyan háztartások, ahol több fiatal is lakik, így összesen 179 gyermeket támogatnak az iskolakezdésben.

„Fölvettük azt is, hogy fiúk vagy lányok és hanyadik osztályt kezdik meg. Ahogy a kínálat engedi, úgy állítjuk össze. Főleg lányos táskáink lesznek és kisebbeknek, alsósoknak. Kerül bele toll, ceruza. Vannak felsősöknek és középiskolásoknak nagyobb füzetek is. A kicsiknek pedig itt sorakoznak a dolgok. Amiket gyűjtöttünk mindenből próbálunk adni. Aki tudja, majd hasznosítsa. Szerintem biztos, hogy örülni fognak neki. Eddig minden év azt mutatta, hogy sikeres volt a vállalkozásunk.” - nyilatkozott Barczi Józsefné a Magyar Református Szeretetszolgálat ózdi adminisztrátora

Az összeállítás után névvel ellátott cédula került a táskákra. Ezeket jövő héten hétfőn személyesen a Pázmány úti irodában vehetik át a családok. A kérelmezőket telefonon értesítik, hogy délelőtt tíz és délután kettő óra között érkezhetnek a hátizsákokért.