Sorverseny, kidobós és ügyességi feladat – az iskolák közötti verseny döntőjét tartották meg a sportcsarnokban
Sport
2022. szept. 16.

Sorverseny, kidobós és ügyességi feladat – az iskolák közötti verseny döntőjét tartották meg a sportcsarnokban

Sorversenyen mérték össze tudásukat ma délelőtt a Gyerekesély az ózdi járásban projekt keretében három általános iskola tanulói a Marosi István Városi Sportcsarnokban.

A Szent György Katolikus Általános Iskola, a Borsodbótai Körzeti Általános Iskola és a Vasvár Úti Általános Iskola diákjai egy sorversenyen vettek részt ma délelőtt a Marosi István Városi Sportcsarnokban. A Gyerekesély az ózdi járásban projekt keretében szervezték a sportvetélkedőt a járási iskolák számára. Kilenc intézmény nevezett, a küzdelmek pedig három selejtező körzetben kezdődtek. Az itt első helyet megszerző csapatok jutottak tovább a ma délelőtti döntőbe.

„Öt alap feladattal készültünk, ezek zajlottak a selejtezők folyamán is. Sorversenyszerűen zajlottak a feladatok. Pókjárás, rákjárás váltó rendszerben, labdavezetés floorball ütő segítségével szlalom pályán, kötélhúzás, tűzharc, illetve társhordás hullahopp karika segítségével. A mai nap folyamán készültünk egy bónusz feladattal is, meglepetésként a döntőben résztvevő csapatok számára” - mondta Németh Roland, közösségi ház vezető.

A programon minden gyerek aktívan részt vett. A különböző pályák között mindenki megtalálta a neki tetszőt. Folyamatosan szurkoltak egymásnak és igyekeztek a legjobban teljesíteni. Nagy izgalom és kiabálás övezte a sorversenyeket, de volt, akihez a kidobós állt közelebb.

„Azért szeretem a kidobót, mert jó a reflexem és még a kedvenc sportjaimhoz is kapcsolódik. Sokat szoktam játszani, iskolában is sokat szoktunk kidobózni” - nyilatkozta Váradi Benedek.

„Nagyon jól érzem magam, jók a versenyszámok, jók az emberek, barátságosak. Szerintem nagyon jó lett ez a verseny” - fogalmazott Tugyi Péter.

Az első helyezett a Szent György Általános Iskola csapata volt. Az ő jutalmuk egy utazás a miskolci Factory Arénába, ahol egy egész napot tölthetnek el. A képzeletbeli dobogó második fokára a Borsodbótai Körzeti Általános Iskola gárdája állhatott fel, akik a szilvásváradi kalandparkba tehetnek látogatást. A harmadik helyet a Vasvár Úti Általános Iskola diákjai szerezték meg, ők a hangonyi kalandparkban szórakozhatnak majd.