Már a napokban is sokan látogatják városunk temetőit
Város
2022. okt. 27.

Már a napokban is sokan látogatják városunk temetőit

Közeledik a mindenszentek és a halottak napja. Ilyenkor még többen látogatnak el a temetőkbe. A rendőrség munkatársai most is arra figyelmeztetnek, hogy vigyázzunk értékeinkre.

Az egyik legnagyobb temetőhöz vezető járdaszakaszon egyre több árussal lehetett találkozni. Közeledik a mindenszentek és a halottak napja, így sokan válogatnak a kisebb-nagyobb koszorúkból, emellett mécseseket is helyeznek a sírokra. Ebben az időszakban többen látogatják a temetőket, ezzel is elhunyt szeretteikre emlékezve. A hatóság felhívja a lakosság figyelmét a megnövekedett forgalom veszélyére, illetve a vagyonbiztonságra.

„Nagyon fontos ebben az időszakban, hogy türelmesek legyenek a közlekedők. A korlátozott parkolóhelyek miatt inkább csak az menjen a temető közvetlen közelében található parkolókba, akiknek nehezen mozgó, idős, esetleg mozgáskorlátozott rokona van, aki máshogy nem tudja megközelíteni a területet. A városban keressünk inkább helyet, és akkor a temető felé vezető úton, egy kis rövid sétával mindegyik temető megközelíthető a nyitvatartási időben” - mondta Rajhóczki Péter, az Ózdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának osztályvezetője.

Csökkenthetjük az utakon a forgalmat például azzal, ha gyalog vagy tömegközlekedéssel keressük fel a temetőket. Az emlékezés perceiben is előfordulhat, hogy értéktárgyainkat megpróbálják eltulajdonítani a tolvajok. A három nagy temetőnél, azaz a Gyárinál, a Bolykinál és a Táblainál rendőri felügyelet is lesz a következő napokban, így ha bárkit sérelem ér, a szervek kollégáihoz fordulhat. Október harmincegyedike és november másodika között hosszabb nyitvatartással üzemel több sírkert is.

„Társaságunk felkészült a mindenszentek ünnepére a hét önkormányzati temető vonatkozásában. Egészen november kettőig a három nagy temető, a Gyári, a Bolyki és a Táblai létesítmény meghosszabbított nyitvatartással várja a látogatókat. Ez azt jelenti, hogy este tíz óráig mindegyik látogatható. A négy kisebbik, a Cserdalápai, a Centeri, a Bánszállási és a Somsályi pedig időkorlátozás nélkül látogathatók” - emelte ki dr. Tóth Andrea, az Ózdinvest Kft. ügyvezetője.

A társaság dolgozói elvégezték a szokásos karbantartási munkálatokat. Minden évben gondot okoz, hogy a hozzátartozók a sírok takarítása közben a felgyülemlett hulladékot nem a szeméttárolókban helyezik el, hanem azokat csak a földre teszik. Ezért több hulladéklerakó edényt is kitelepítettek a szakemberek. Fontos információ, hogy a Lomb út egy szám alatt található temetkezési iroda november elsején is nyitva áll az ügyfelek előtt, 10 órától 14 óráig.