Új aszfaltot avattak az Újváros téren
Szabadidő
2022. nov. 3.

Új aszfaltot avattak az Újváros téren

Aszfaltrajzversenyt rendeztek a Szent István utca bekötőútján. A közeli bolt tulajdonosai a rendezvénnyel a gyerekeknek szerettek volna kedveskedni.

A város különböző pontján útfelújítási munkálatok zajlanak. Így a Szent István utca bekötőútját a Kézenfogva Gondozóház felé is aszfaltburkolattal látták el a szakemberek. Egy közeli bolt tulajdonosai is hosszú ideje várták már ezt a kivitelezést. Az üzletvezetők úgy döntöttek, hogy egy kisebb ünnepséget rendeznek ennek apropóján a gyerekeknek.

„Nekem kamasz gyerekeim vannak, akik 17 és fél évesek. Az egyik Egerben van, a másik pedig Budapesten. Kicsit kiürült a ház. Hozzászoktunk ahhoz, hogy itt nyüzsgés van, mert ugye az iskola mellett élünk, ami minket nem zavar, imádok itt élni. A gyerekeket nagyon szeretem, és ez egy gesztus volt tőlünk, hogy így ünnepeljük meg” - mondta Szakács-Kocsárdi Krisztina.

Lufik, sütőtökök és gyümölcsök várták a kiérkező apróságokat. Legtöbbjük a színes krétákkal foglalatoskodott, ők kisebb-nagyobb alkotásokat készítettek a hetvenhárom méteres szakaszra. A környékbeliek nagyon örültek a programnak, így rengeteg család kilátogatott az eseményre.

„Nagyon örültünk a kezdeményezésnek. Jól érezzük magunkat és nagyon jó ötletnek találjuk, hogy a gyerekek betekintést nyernek ebbe az őszi hangulatba, és kiszínesítik a teret. Sok szép alkotás született, élvezik az apróságok. Most mi éppen tököt faragunk, igyekszünk elsajátítani a technikát és reméljük, hogy szép alkotásunk születik” - nyilatkozta Kántor Eszter.

Több vállalkozó is segített a rendezvény létrejöttében. A legszebb alkotást készítő apróságok kisebb ajándékot kaptak. A szervezők célja az volt, hogy kizökkentsék a lakosságot a mindennapokból, és egy kis színt vigyenek a szürke hétköznapokba.