Tizenkilenc napirendi pontot tárgyalt a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság
Önkormányzat
2022. nov. 30.

Tizenkilenc napirendi pontot tárgyalt a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság

Pályázatokhoz kapcsolódó döntésekről, menetrend változásról és az előre megvásárolható sírhelyekről is tárgyalt a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság.

Tegnap délután tartotta meg a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság az ülését. Elsőként a távhőszolgáltatásról szóló önkormányzati rendeletről, majd a Környezetvédelmi Intézkedési Tervhez biztosított keretösszeg felosztásáról tárgyaltak a tagok. Szóba kerültek továbbá pályázatokhoz kapcsolódó döntések is.

„A mai bizottsági ülésen két olyan napirendi pont volt, ahol tulajdonosi hozzájárulást kellett adni ahhoz, hogy például a Hódoscsépányi Sport Egyesület pályázatot tudjon beadni fejlesztésre, valamint a tankerület négy iskolában végez elektromos hálózati fejlesztést, amihez szintén tulajdonosi hozzájárulást kell, hogy adjon az önkormányzat. Erről döntöttünk” - mondta Kiss Sándor, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke.

Évente többször is előkerül a közösségi közlekedésre vonatkozó közszolgáltatási szerződés módosítása. A lakossági visszajelzéseket folyamatosan vizsgálja a város vezetése, hogy ezek alapján tudják korrigálni a járatokat. Csák Árpád, a bizottság egyik tagja ismét kérte a szennai menetrend megvizsgálását, ott ugyanis tanítás nélküli napokon több órát kell várni reggel a két járat között. Kiss Sándor, a bizottság elnöke kérte a Volánbusz Zrt. képviselőit, hogy számolják ki ennek költségeit. Szóba került továbbá a köztemetők használatának és a temetkezés rendjének módosítása is, amely az előző ülés során merült fel, mostanra pedig elkészült a dokumentum.

„Az előterjesztés arról szól, hogy előre is meg lehessen vásárolni sírhelyeket az ózdi köztemetőkben. A jelenleg hatályos temető rendelet ezt nem engedélyezi a lakosság számára, hogy úgy vásároljanak sírhelyet a temetőkben, hogy eltemethető elhunyttal nem rendelkeznek. E szerint a módosítás szerint most már lehetőségük lesz rá, hogy lejárt rendelkezési jogú sírhelyet vásárolhassanak maguk számára” - tette hozzá dr. Tóth Andrea, az Ózdinvest Kft. ügyvezetője.

A képviselő-testület 2023. évi munkaterve, a város közterületeire vonatkozó téli útüzemeltetés és a rendkívüli hóhelyzet esetére szóló válságterv is szerepelt a pontok között. Az ülés második felében a tagok áttértek a bizottsági hatáskörbe tartozó döntésekre. Ennek során több ingatlant és földterületet értékesítettek. Itt sok esetben kisebbségi tulajdonban volt az önkormányzat, így azt szerették volna, hogy minél hamarabb tiszta tulajdoni viszonyok alakuljanak ki. Pénteken délelőtt közmeghallgatást és képviselő-testületi ülést tart Ózd Város Önkormányzata, amelyet az Ózdi Városi Televízió élőben közvetít majd.