Új kennelekkel és ólakkal bővült a telep
Város
2022. dec. 16.

Új kennelekkel és ólakkal bővült a telep

Folyamatosan fejlődik az Ózdi Állategészségügyi Telep. Tizenkét új kennellel bővült a terület, de tervben van a további fejlesztés. A cél a kutyák színvonalas ellátása és gazdásítása.

Távolról is hallani a csaholó négylábúakat, a látvány azonban megváltozott. Év elején Fidrus Péter szorgalmazta a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság ülésén az Ózdi Állategészségügyi Telep bővítését, ugyanis mindig maximális létszámmal működnek, így pedig nem tudnak új lakókat fogadni. Tizenkét új kennel készült el, amelyek egy részében már laknak is, azonban ezeket hamarosan átalakítják.

„Az új állatvédelmi törvény szerint tíz négyzetméter van előírva egy kutyusra, ezért hogy ezt megvalósíthassuk, minden második kennelt egybe fogunk nyitni az előző kennellel, így meglesz a szabad mozgásterületük. Ezért is lett bővítve az ózdi ebtelep, hogy ennek a megvalósítását véghez tudjuk vinni” - mondta Józsa Beáta, az Ózdi Állategészségügyi Telep ebsegítő munkatársa.

Fidrus Péter lett a telep új vezetője. Munkába állását követően azon kezdett el dolgozni a szakemberekkel, hogy minél jobb körülményeket tudjanak biztosítani a négylábúaknak. Mostanra már nem egy, hanem három iskola küldi ide az ételmaradékokat, amely jelentős segítség az állatok ellátásában. Támogatóktól tápot és instant tésztát is sikerült szerezni, amit nagyon szeretnek a lakók. Igyekeznek biztosítani a napi többszöri étkezést, valamint folyamatosan cserélik alattuk a szalmát, hogy az is melegítse őket. További bővítés is tervben van, azonban ehhez még sok minden szükséges. Szeretnének egy menhely szintű színvonalat elérni.

„Mindenképpen a célunk a kutyáknak a jóléte, tehát ne egy börtönszerű helyen éljenek itt a kutyák. Szeretnénk őket jól táplálni, szeretnénk őket lemozgatni, de mindenképp szeretnénk őket gazdásítani, úgyhogy ráfekszünk a marketingre is egy kicsit” - nyilatkozta Fidrus Péter, az Ózdi Állategészségügyi Telep telepvezetője.

Nemcsak a kinti kennelekben, hanem az épületben is vannak állatok, ők azonban csak pár hetesek vagy hónaposak. Legtöbbjüknek még az anyja mellett lenne a helye, ezért is sírnak annyira. Jelenleg tizennégy árva kölyökről gondoskodnak. Az állatok mindegyike szerető családra, otthonra és egy új esélyre vágyik. Ha ezeket nem is tudja mindenki megadni, akár kutyaeledellel vagy takarókkal is segítheti a telepet, hogy a lehető legjobb körülményt tudják biztosítani azoknak, akikről már egyszer lemondtak.