Újabb nyertes TOP Plusz pályázatok révén több, mint két milliárd forint érkezik Ózdra
Város
2022. dec. 23.

Újabb nyertes TOP Plusz pályázatok révén több, mint két milliárd forint érkezik Ózdra

Újabb 2,1 milliárd forintot nyert Ózd a TOP Plusz pályázati kiíráson. A városunkba érkező forrásokból épületfelújítások és infrastrukturális fejlesztések valósulnak meg.

A TOP Plusz Operatív Programban folyamatosan bírálták el a beküldött pályázati anyagokat. Ózdról tizenkét beadott tenderből tizenegyet pozitív elbírálásban részesítettek, egy esetben még nem született döntés. A benyújtott munkák jól kidolgozottak voltak, magas pontszámot kaptak, amelyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy megvalósításukhoz anyagi forrást ítéljenek meg a döntéshozók. 2,1 milliárd forint érkezik Ózdra, amely a város általános fejlődését szolgálja.

„Úgy gondolom, hogy Ózd jó úton jár. Vannak közös ügyeink, ezért mondjuk, hogy „Ózd a mi közös ügyünk!”, és vannak olyan fontos, megoldandó feladatok, amelyek mind a városvezetés számára, mind egy országgyűlési képviselő számára is fontosak és kihívást jelentenek. Ebben minden feltétel nélkül természetesen együttműködünk, hiszen Ózd város polgárainak biztonsága, megélhetése mindenek előtt való” - hangsúlyozta Riz Gábor, országgyűlési képviselő, miniszteri biztos.

A 2,1 milliárdos támogatás egy része, közel 500 millió forint turizmusfejlesztésre megy, amely a LégÓzd, a Kaszinó, az Olvasó és a múzeum több helyszínét érinti. A beruházás nem titkolt célja az Ózdra látogató turisták minél színvonalasabb kiszolgálása, fogadása. Városrehabilitáció keretén belül a cél egyes lakóterületek megújulása, több épület komfortfokozatának növelése, épületek infrastruktúrájának korszerűsítése. A fejlesztések érintik a Nemzetőr úti orvosi rendelőt, a József Attila úti Nappali Melegedőt és a Szenvedélybetegek Közösségi Ellátását. Kamionparkoló kialakítására is lehetőséget kapott a város, amely segíti az új iparterületen lévő cégek logisztikai munkáját. A csapadékvizet elvezető árkok és patakmedrek helyreállítására közel 400 millió forint jut.

„Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a megyeszékhelyt nem számolva, Ózd nyerte el a legtöbb pályázatot. Ez azt jelenti, hogy a beadott és idáig elbírált 11 pályázatunkból mind a 11 nyertes, mintegy 3,1 milliárd vissza nem térítendő EU-s forrás fog a városba érkezni, amelyből rengeteg olyan problémát tudunk orvosolni, ami az energiahatékonyság és az infrastruktúra terén felmerült. Úgyhogy jelentős fejlesztés várható a városban a következő évben. Nagyon örülünk neki, hiszen ilyen történelmi jelentőségű eredményeket még sosem értünk el, ez az első, hogy ekkora sikerekkel tudjuk zárni a TOP Plusz pályázatokat” - emelte ki Janiczak Dávid, polgármester.

100 millió forintból központi főzőkonyhát alakítanak ki, valamint a Babtista Tevékeny Szeretet Misszió által Családok Átmeneti Otthona létesül Ózdon.