Otthonra és egy második esélyre talált húsz kutya az év első hónapjában
Város
2023. febr. 3.

Otthonra és egy második esélyre talált húsz kutya az év első hónapjában

Húsz kutya került ki az Ózdi Állategészségügyi Telepről januárban. Volt aki visszatalált gazdájához és olyan is, akit befogadó szervezethez szállítottak. Tizennégyen pedig új otthonra találtak.

Az Ózdi Állategészségügyi Telep munkatársai napról napra azért dolgoznak, hogy a hozzájuk bekerülő kutyák a helyzethez képest a lehető legjobb körülmények között éljenek, és minél hamarabb szerető otthonra leljenek. A telep szinte mindig teljes létszámmal üzemel, most azonban akad egy-két szabad hely, ezek viszont gyorsan megtelnek. Fidrus Péter tavaly decemberben vette át a telepvezetői feladatokat. Ezt követően az egyik legfontosabb célnak azt tűzték ki, hogy minél több négylábúnak családot találjanak.

„Ha figyelembe vesszük azokat a kutyákat is, akik ideiglenes befogadótól kerültek gazdához, akkor összesen húsz kutyát tudtunk gazdásítani vagy befogadó szervezethez vinni. Szám szerint tizennégy kutya került gazdához, ketten az eredeti gazdájukhoz mentek haza, a többiek pedig befogadó szervezethez kerültek el tőlünk. Azt mondhatjuk, hogy sikeres hónapot zártunk januárban” - hangsúlyozta Fidrus Péter, az Ózdi Állategészségügyi Telep telepvezetője.

Ez a szám nagy sikert jelent számukra. Közösségi oldalukon több fényképet is megosztottak azokról a négylábúakról, akik kikerültek tőlük. A Rico névre hallgató kutya pár napja költözött új otthonába. A családi házhoz egy nagy udvar is tartozik, amely teljesen kielégíti a mozgásigényét. Az állat tele van szeretettel. Gazdája elmondta, hogy először csak szétnézni mentek a telepre, de választottjuk szó szerint eladta magát az első találkozás során, így nem volt kérdés, hogy őt viszik haza.

„Megnéztünk minden kutyát és hát Rico volt az, aki szerelem volt első látásra. Azóta ugye otthon van, már lassan négy napja. A véleményünk annyi róla, hogy kicsit neveletlen, van vele mit foglalkozni, de egyébként szerintem nagyon jóban leszünk” - mondta Forgácsné Pozsár Eszter.

Az ebtelep munkatársainak célja továbbra is az, hogy minél több kutya kapjon egy második esélyt, szerető otthont és családot. Ennek elérése érdekében sűrűbben szeretnék használni a közösségi média erejét, amely eddig is elég hatásosnak bizonyult. A telep vezetője elmondta, hogy egyre többen figyelnek fel rájuk és akár messzebbről is érkeznek ide, hogy örökbe fogadjanak. Továbbá tervben van még az ideiglenes örökbefogadó hálózat népszerűsítése, amely nagy segítséget jelent mind az állatoknak, mind az értük dolgozóknak.