Isten áldásában részesültek a motoros közösségek tagjai Szőke Gábor, római katolikus plébános által
Egyház
2023. febr. 11.

Isten áldásában részesültek a motoros közösségek tagjai Szőke Gábor, római katolikus plébános által

Isten áldását kérte Szőke Gábor plébános a Gárda Motoros Egyesület és a Gömöri Motoros Közösség tagjaira, hogy vigyázza és óvja az úton közlekedőket.

A száguldás kedvelői látogattak el szombaton délután az Ózd-Bolyok Római Katolikus Templomhoz. A Gárda Motoros Egyesület keresztény hagyományok szerint működik, így az év első megbeszélésének keretében fontosnak tartották, hogy áldást kérjenek az úton töltött időkre.

„Mi az ország teljes területéről vagyunk. Itt a névvel hasonló mozgalom alapozta meg az együttműködésünket. 2009 óta működünk. Ózdon már nagyon értékes tagságunk van. De a csapat az ország több területén él. Itt most jelen vagyunk Szolnokról, a Dunakanyarból, én Szentendréről, Gödről, Nagymarosról is” - mondta Silip Norbert, Gárda Motoros Egyesület elnöke.

A Gömöri Motoros Társaság is csatlakozott az eseményhez, hiszen nagyon jó kapcsolatot ápol a két gárda egymással. Mindkét csapat sok programot tervezett már az évre, hiszen hatalmas kikapcsolódásként élik meg ezeket a túrákat. Emellett pedig annyira összekovácsolódtak, hogy a tagok szinte már családtagként tekintenek egymásra.

„Én második alkalommal vagyok itt. Tavaly is a Gárda Motorosok szervezték az eseményt. Nemcsak ide szoktunk járni, hanem más kegyhelyekre is, és ott is mindig áldást kapunk a motorra is és a motorosok is, úgy gondolom, hogy ez egy nagy megtiszteltetés” - nyilatkozta Fazekasné Szabján Erika, a Gömöri Motoros Társaság tagja.

„Először csak a suliba járás miatt kezdtem el motorozni. De aztán barátokkal, családias környezetben sokkal jobb. Új barátokra, szinte már családtagokra leltem” - emelte ki Puzsár Bence, a Gömöri Motoros Társaság tagja.  

Szőke Gábor, római katolikus plébános kifejtette gondolatait a motoros és az út kapcsolódásáról és arról, hogy nemcsak a jármű és a vezetője, hanem egy tőlünk magasabb erő, az Úr is velük van és kíséri őket, hogy épségben hazaérjenek a hosszabb és rövidebb túrákról egyaránt.

„Vezessen benneteket, hogy mindig épségben érjetek célba. Adjon nektek egészséget és jó látási viszonyokat. Ne csak külső, hanem belső szemetek is legyen nyitva az úton. Kísérje, óvja és őrizze szent őrangyalaitok minden utatokat a szeretteitekhez való visszatéréshez” - fogalmazott Szőke Gábor, római katolikus plébános.

A plébános Szent Kristóf, az utazók védőszentjének közbenjárását kérve imádkozott minden úton levőért, hogy adjon számukra kellő figyelmet a közlekedéshez, hogy a legkisebb bajt is elkerüljék.