Itthon tartotta a két pontot a Lóci DSE
Sport
2023. ápr. 25.

Itthon tartotta a két pontot a Lóci DSE

Győzelmet aratott hazai pályán a Lóci DSE. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei bajnokság tizenhatodik fordulójában a MEAFC gárdáját látták vendégül.

A hazai pálya előnyét kihasználta a Lóci DSE, de a MEAFC gárdája nem hagyta, hogy jelentősebb előnyre tegyenek szert vendéglátóik. Szinte fej-fej mellett haladt a két csapat. A huszonnyolcadik percben 14-15 volt az állás. Próbáltak fogást találni egymáson, ez azonban nem sikerült. Pihenőre is döntetlennel mentek, ekkor 17-17-et mutatott a kijelző. A második játékrész képe is hasonló volt, a harmadik percben ugyanis még mindig egál volt. Ezután a Miskolc próbált ellépni, de vendéglátóik nem hagyták magukat. Egyik csapat sem tudott nagyobb előnyre szert tenni. Az ötvenegyedik percben ismét 28-28 volt az állás. Nagyon szorosnak bizonyult a véghajrá, de az Ózd összeszedte magát és határozott fellépésének köszönhetően bebiztosította a győzelmet, amelynek jutalma újabb két pont lett. Végeredmény: Lóci DSE – MEAFC: 35:30.

„Nagyon nehezen indult, sokkal könnyebb győzelemre számítottam. Fáradtak voltunk, bealudtunk, rengeteget rontottunk. Itthon úgy érzem, hogy a játékvezetés valahogy mindig olyan, mintha idegenbeli meccsnek számítanánk. Nem tudom, mit kellene ezzel tennünk. Talán azt, hogy 20 góllal kell jobbnak lennünk, és akkor simább meccseink vannak. Sajnos a gyerekeket nem tudtam feltenni a pályára ezáltal, de a két pont volt a cél és az megvan. Gratulálok a lányoknak!” - mondta Tomolyáné Bak Judit, a Lóci DSE vezetőedzője.

A vendégek jó néhány ponttal a mieink mögött állnak a tabellán, így ezt a pontot muszáj volt hozni a lányoknak. Ennek ellenére nagyon szoros volt küzdelem.

„Örülök neki, hogy Ózdon ilyen komolyan veszik a kézilabdát, hiszen látszik, hogy minden erőfeszítéssel azon vannak, hogy minél jobb csapat legyen. Ezzel a mai mérkőzéssel azt gondolom, hogy az akaratuk diadalmaskodott. Nagyon akart az ózdi csapat. Helyenként nekünk nem tetszett az a felfogás, ahogyan ők játszanak, illetve ahogyan viselkednek, de azt gondolom, hogy ez már inkább ilyen emberi dolog, tehát nem akarom őket megbántani. Szeretnénk gratulálni és további sok sikert kívánni az Ózd csapatának” - nyilatkozta Szilágyi Attila, a MEAFC vezetőedzője.

A mieink jelenleg vezetik a tabellát. Legközelebb idegenben, a Sárospataki TC gárdája ellen állnak ki, akiknek jelenleg két ponttal van kevesebb mint az ózdi gárdának. Hazai körülmények között május 14-én láthatja majd őket a közönség. Ekkor a Miskolci VSC-t látják vendégül a Marosi István Városi Sportcsarnokban.