Támogatással kapcsolat döntéseket hozott meg a testület
Önkormányzat
2023. ápr. 26.

Támogatással kapcsolat döntéseket hozott meg a testület

A civil- és sportszervezetek 2023. évi támogatásáról döntött Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, de az Ózdi Járásbíróság pedagógus ülnökeit is megválasztották.

A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság tagjai ültek össze délelőtt a Városháza nagy tanácstermében, hogy megvitassák a civil- és sportszervezetek 2023. évi támogatásának tervezetét. Három módosítási javaslatot is tettek a megjelentek, amelyet a bizottság vezetése azonnal meg is oldott. Ezek egyike egy probléma volt. Van ugyanis olyan egyesület, akinek a bérleti díj kifizetését tekintve tartozása van.

„A határozati javaslat úgy egészül ki egy második ponttal, hogy a megítélt támogatás nem fizethető ki addig az időpontig, amíg a támogatott az önkormányzattal, annak intézményeivel vagy a tulajdonában álló gazdasági társasággal szemben fennálló tartozását ki nem fizeti” - tette hozzá dr. Almási Csaba, jegyző.

Ugyanez a napirendi javaslat az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság ülésén is előkerült. Ők már a módosításokkal együtt fogadták el a tervezetet. A bizottságok határozatát követően délután Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete is összegyűlt. A rendkívüli ülést az Ózdi Járásbíróság pedagógus ülnökeinek megválasztásával kezdték, amelyet zárt ajtók mögött tárgyaltak meg. Ezt követően a civil- és sportszervezetek 2023. évi támogatása került előtérbe. Két esetben történt pénzbeli kiegészítés.

„A Bolyoki Vigadalomra még plusz ötvenezer forintot biztosított a testület, hiszen nagy létszámot vonzó rendezvény, és úgy gondoltuk, hogy ezt méltóan oda kellene még tenni. A másik módosítás pedig az volt, hogy a két középiskolának, a SZIKSZI-nek és a gimnáziumnak egyforma támogatást adjunk, hiszen mind a kettő középiskola, egy a céljuk. Ezt is elfogadta a testület” - mondta Kellóné Mezőtúri Márta, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke.

Idén a sportszervetek pályázataira tíz, a civilek részére négymillió forintos keret áll rendelkezésre. Dr. Csuzda Gábor elmondta, hogy a válság idején sokan nem tudtak a megszokott formában közösségi életet élni, ezért veszélybe került a működésük.

„A városi élet szerves velejárója, hogy civil szervezetek és sportszervezetek gazdagítják életünket. Sajnos Ózdon az a folyamat látható, hogy ezen a területen folyamatos leépülés tapasztalható az elmúlt években. Gondoljunk itt csak az ózdi football életre. Éppen ezért azt fogalmaztuk meg a mai testületi ülésen, hogy ezt a folyamatot mindenképp át kell gondolni és változásra van szükség a jövőben” - hangsúlyozta dr. Csuzda Gábor, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője.

Janiczak Dávid polgármester az ülésen kiemelte, hogy a nagy cégek távozása jelentős, fél milliárdos nagyságrendű adóbevétel csökkenést okozott, az árak folyamatos emelkedése pedig még nehezebb helyzetbe hozta a költségvetést. Mégis, mivel a városvezetés kiemelten fontosnak tartja a területet, a nehézségek ellenére is sikerült pályázható keretet biztosítani a szervezetek számára.

„Az önkormányzati rezsiárak egekbe emelkedése és a csökkenő adóbevételünk miatt nem is számítottunk arra, hogy ebben az évben lehetőségünk lesz támogatni a civil szervezeteket és sport szervezeteket, de a költségvetés feszes gazdálkodásának és előkészítésének hála lehetőségünk nyílt rá, így most is megtörténtek azok a pályázatok, amelyek a korábbi években. Az önkormányzat a mai ülésen döntött ezeknek a kereteknek a felhasználásáról. Minden pályázó számíthat valamilyen önkormányzati támogatásra az elfogadást követően” - fogalmazott Janiczak Dávid, polgármester.

Számos dolog szóba került, de abban egyetértett a grémium, hogy ezek a szervezetek nagyon fontosak a városi élet számára. Csák Árpád azt is hozzátette, hogy sok egyesületet úgy is támogatnak, hogy nem kell bérleti díjat fizetniük tevékenységük után, amely szintén nagy segítség a működésüket tekintve. Az idei költségvetés szűkös, azonban a város vezetése minden kérésnek próbált eleget tenni. A napirendi pontok mindegyikét elfogadták a tagok.