Fenntarthatósági témahéten vettek részt a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda tanulói
Oktatás
2023. ápr. 28.

Fenntarthatósági témahéten vettek részt a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda tanulói

Fenntarthatósági témahéten vettek részt a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda tanulói. Volt kézműves foglalkozás és rajzverseny is.

A fenntarthatósági témahétre hetek óta készültek a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvodában. A diákoknak már március tizenötödike után meghirdetett az intézmény egy rajzversenyt, amely az Ezerszínű élet a Földön címet viselte. Nagyon sok csoportos és egyéni alkotást adtak be a tanulók, melyeket az iskola aulájában állítottak ki. Részt vettek egy vetélkedőn, ami természetesen a fenntarthatóság témája köré épült. A cél többek között az volt, hogy a gyerekek szórakoztató, érdekes módon ismerkedjenek meg a környezetvédelemmel. Az iskola nagyon fontosnak tartja, hogy év közben is figyelmet fordítson a fenntarthatóságra.

„A mi gyerekeinknek jelentős része olyan körülmények között él, ahol a fenntartható fejlődés nem igazán téma. Tehát a szelektív hulladékgyűjtéssel itt az iskolában találkoznak. A vízzel való takarékosság, a kertbe való ültetés, hogy az élelmiszert ne pazaroljuk. Erre nap mint nap felhívjuk a figyelmüket, de én azt hiszem, hogy egyre sikeresebbek vagyunk. Bizonyítja az, hogy körülbelül másfél tonna kupakot gyűjtöttünk össze a gyerekekkel pár hónap alatt, amit egy kisfiúnak a javára fogunk hamarosan elszállítani” - mondta Kocska Ágnes, a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda intézményvezetője.

A papírgyűjtésben is jeleskednek a gyerekek, papírdarabokat sem dobnak ki a hulladéktárolóba, hanem szelektíven gyűjtik. Élelmiszert sem pazarolnak. A tejes poharakat is megpróbálják hasznosítani úgy, hogy növényeket ültetnek bele. A gyerekekbe azt próbálják tudatosan nevelni, hogy mindenből lehet valamit csinálni, és ami végleg a szemétbe kerül, csak az értéktelen. A témahét egyik legszórakoztatóbb programja az Egyszervolt Mesezenekar koncertje volt, ahol még Vuk és a nagy ho-ho-ho is előkerült. A közismert dallamokat a gyerekek együtt énekelték a zenészekkel.

„Nekem nagyon tetszett az előadás, és a dal is nagyon tetszett. A szereplők is nagyon jók voltak, az előadók is. Én nagyon szerettem, jó volt” - fogalmazott Bogdán Kiara, a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda tanulója.

„Nekem az tetszett a mai napon, hogy énekeltek, és hogy előjött a Vuk és a Süsü sárkány. Be is mutatták őket, hogy melyik milyen meséből van” - emelte ki Szabó Dominika Palmira, a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda tanulója.

A koncert után az alsó tagozatos gyerekek a görögkatolikus egyház jóvoltából népi játszóházban vettek részt. A felsősöknek pedig egy akadályversenyt szerveztek. Tarvisióból érkezett ötvenkét középiskolás fiatal egy európai békemenet keretében. A délután folyamán ők is meglátogatták az iskolát, majd légópincének a nem berendezett részét nézték meg, amihez az Ózdi Muzeális Gyűjtemény és Gyártörténeti Emlékpark biztosította a rövid tárlatlátogatást.