Rumini a hajósinas kisegér, aki ma már kötelező olvasmány
Kultúra
2023. máj. 16.

Rumini a hajósinas kisegér, aki ma már kötelező olvasmány

Teltházzal zárult az Olvasóban a tavaszi évad gyermekszínházi előadása. A színházi bemutató a Rumini sorozatra épült, ami ma már kötelező olvasmány az általános iskolákban.

Kedden délelőtt izgatott gyermek zsivaj töltötte meg az Olvasó fogadóterét, ugyanis 10 órától a képzeletbeli Ferrit-szigetre váltottak jegyet az érdeklődők. A tengerész-kalandregény főszereplője Rumini, a kisegér ismét izgalmas, ám veszélyekkel teli kalandba keveredik társaival együtt. A történetben a bátorság, leleményesség és önfeláldozás kapja a legfőbb hangsúlyt. Maga a színpadi változat több szempontból is kuriózumnak számít.

„Ez a Rumini egy különlegesség, mert ezt még senki nem vitte, csak Budapesten játszották 10 éven keresztül a Pesti Magyar Színházban. Most ott nem játsszák, így a Berg Judittól, a szerzőtől, megszereztük a jogot. És az egészhez csak úgy járult hozzá, hogy ekkora díszlet van mögöttünk. És tényleg hatalmas stábbal jöttünk el, úgyhogy nagyon jól fognak a gyerekek szórakozni” - mondta Fogarassy András, a Fogi Színház színigazgatója.

Az előadás sikere több összetevős, de talán az egyik legfontosabb tényezője, hogy a szerző olyan karaktereket írt a történetbe, akik nagyon közel állnak a gyerekek szívéhez. És mint minden történet, ennek is van üzenete, amit útravalóul az előadás után magukkal tudnak vinni a gyerekek.

„Megszólítja a gyerekeket több ponton is a darab és együtt tudnak drukkolni a történet cselekményével” - nyilatkozta Bányi Márton, a Fogi Színház színésze.

„Igen, és Berg Judit olyan karaktereket írt bele, ami azt gondolom, hogy nagyon közel áll a gyerekek szívéhez. Amikor eljátsszuk a történetet, akkor ők nagyon beleélik magukat és ez nekünk mindig egy jó visszajelzés, hogy tudnak ők is a történettel együtt lélegezni” - emelte ki Pászthy Viktória, a Fogi Színház színészei.

A gyerekek izgatottan várták az előadást. Volt, aki számára ismerős volt a tengerész kisegér karaktere, de akadt olyan is, aki ismeretlenül várta a kalandvágyó főszereplő feltűnését.

„Nem nagyon ismerem, de azt gondolom, hogy nagyon jó lesz. És nagyon várom” - fogalmazott Kocsis Nimród.

Rumini népszerűségét tökéletesen ábrázolja az a tömeg, ami összegyűlt az Olvasó Színháztermében. A város kisiskolásain túl még Dédestapolcsányról, Borsodbótáról, és határon túlról; Rimaszombatból is érkeztek, hogy részeseivé váljanak a színház varázsának.