Gyermekzsivaj és nevetés – Nagy népszerűség övezte a Városi Gyermeknapot az Ifjúsági Parkban
Szabadidő
2023. máj. 30.

Gyermekzsivaj és nevetés – Nagy népszerűség övezte a Városi Gyermeknapot az Ifjúsági Parkban

Vidám játékok, alkotó sátrak és színes programok várták az Ifjúsági Parkba látogató családokat május utolsó vasárnapján a Városi Gyermeknapon.

Május utolsó vasárnapján, gyermeknapon zsivajjal, nevetéssel telt meg az Ifjúsági Park. Volt mindenféle édesség, de a gyermekek figyelmét ezúttal sokkal inkább a szórakoztató játékok, a kézműves bemutatók és alkotó sátrak kötötték le. Az ügyesebbek a mini kreszparkban is kipróbálhatták tudásukat, míg a bátrabbak magukra ölthették a szumó öltözetet, hogy megmérkőzhessenek társaikkal. A színpadon egymást követték a látványos zenés programok. Először az Ózdi Gyöngyvirág Néptánc Egyesület fiataljai tartottak bemutatót, majd a Szabad Szombat Táncegyüttes állhatott színpadra színvonalas előadásukkal. Őket Singh Viki énekesnő követte.

„Ez most egy elég különleges alkalom, hogy Disney műsorral érkeztem, és egyébként ez már egy létező produkció. Már több ilyen jellegű fellépésem volt és mindig nagyon, nagyon különleges. Különleges eseményként tekintek rá az életembe, amikor ilyen van, hogy Disney műsorral léphetek fel. Nekem ez kifejezetten egy szeretetgombóc” - fogalmazott Singh Viki, énekesnő.

A hercegnőnek öltözött művésznő a produkcióba bevonta a gyermekeket is, akik a játékos felvezetés során nemcsak az adott Disney mesefigurákat találták ki, hanem az ismert dalokat együtt adhatták elő az énekesnővel.

Az ünnepeltek nem maradtak ki az ÓMI Zenés Színház fellépéséből sem, akik rajzfilmek betétdalait adták elő. Ezt követően egy igazi fiatal tehetség a harmadik osztályos ózdi Kleska Kinga Regina versenytáncos bemutatója következett. A rendezvény késő délután MARVEL jelmezversennyel folytatódott, ahol a legfiatalabbak mutatták be szuperhős öltözetüket. A program zárásaként akrobatikus szuperhősök léptek a színpadra Amerika kapitány vezetésével a MARVEL interaktív show keretében.

„Nemrég még Thor voltam, de egyébként most állandónak mondhatom, hogy kapitány vagyok. Mindenki tudja az évek alatt, hogy mikor mit csinál. Hogyan csinálja. Szóval elmondható igen, hogy általában ugyanazok vagyunk” - nyilatkozta Majercsik Balázs, Amerika kapitány.

A rendkívül látványos, zenés, akrobatikus elemekkel megtűzdelt bemutatóból ezúttal sem maradhattak ki a fiatalok. A gyerekek rengeteg élménnyel gazdagodtak.

„Nagyon jók voltak a programok, jó műsorok voltak és ezek nagyon tetszettek” - emelte ki Dargai Nikoletta.

„Nekem nagyon tetszettek. Az összes játék és nekem a legjobban a szumós tetszett” - mondta Rákosi Boglárka.

„Nagyon tetszett minden és a labdafoci tetszett a legjobban” - tette hozzá Rákosi Vivien.

A rendezvény nagy népszerűségnek örvendett, a számtalan játék és program mellett a hangulatot csak fokozta, hogy remek időjárás fogadta az Ifjúsági Parkba kilátogató családokat.