Ózdiak is csatlakoztak az Egység-Otthon Békefutáshoz. A rendezvényen több mint száz diák vett részt
Sport
2023. jún. 9.

Ózdiak is csatlakoztak az Egység-Otthon Békefutáshoz. A rendezvényen több mint száz diák vett részt

Egység-Otthon Békefutást tartottak ma városunkban. A rendezvényen több mint száz diák vett részt. A békefáklyát a Bolyky Tamás Általános Iskola diákjai vihették.

Különböző országok zászlóival a kezükben sorakoztak a fiatalok az iskola előtt. Legalább száz diák mozdult ma meg a békéért városunkban. Több intézményből indultak a tanulók, hogy a stadionba érve közösen részt vegyenek az ünnepségen. A béke lángját a Bolyky Tamás Általános Iskola diákjai vitték, akiket az országos Peace Run képviselői kísértek. A Békefutás tagjai közül huszonheten vettek részt a rendezvényen. Ők az ország különböző pontjairól érkeztek, de akad köztük olyan, aki más országot képvisel.

„Valójában a Világbéke futást Sri Chinmoy 1987-ben indította el, tehát több évtizedes kezdeményezésről van szó. Ez keresztbe-kasul körbefutja a földet. Most Európában, legalább tíz ország kapcsolódik be. A hivatalos nagy magyar szakasz körülbelül egy hete volt és itt egy helyi rendezvényt hoztunk össze ma Ózdon és Putnokon, helyi kezdeményezésre, a helyiek lelkesedése hívott minket ide” - mondta Székely Máté, a Békefutás szervezője.

Magyarország immár huszonötödik alkalommal kapcsolódik be az európai országokat összekötő váltóba. Célja, hogy a sport összekovácsoló ereje által fejlessze az egyének, közösségek és nemzetek közötti békét és barátságot. A futókat minden településen ünnepséggel köszöntik. A gyermekek rajzokat és transzparenseket is készítettek a váltó üdvözlésére és a helyszín feldíszítésére. A vidám hangulatú eseményen az iskolások különböző produkciókat adtak elő. Volt többek között néptánc, dalt is énekeltek, valamint szavalatok is elhangoztak. A műsorszámokat Janiczak Dávid polgármester nyitóbeszéde előzte meg.

„Az ország más pontjairól is érkeztek Repka Sándor meghívására futók és támogatók a mai rendezvényre. Én nagyon büszke vagyok rá, hogy rengeteg iskola bevonásával megszervezte ezt a békefutást, hiszen a béke lángja, és maga a békefutás jelen időben még fontosabb, hiszen a szomszédunkban háború zajlik, és annál is fontosabb ez a szimbólum, a futásnak a szimbóluma, hiszen a futás a lelki békét is el tudja hozni az emberek számára. Úgyhogy én azt gondolom, hogy ez egy nagyon komoly figyelemfelhívás napjainkban. És még egyszer köszönöm Repka Sándornak, hogy megszervezte ezt a rendezvényt Ózdon” - hangsúlyozta Janiczak Dávid, polgármester.

A rossz idő ellenére a diákok nagy érdeklődéssel nézték végig az előadásokat. Minden résztvevő gyermek oklevelet kapott, melyen inspiráló idézetek emlékeztetik őket arra, hogy mennyire lényeges a béke és harmónia fontossága.

„Szerintem azért fontos a béke, hogy az emberek ne verekedjenek, ne kötekedjenek és hogy ne legyen testi bántalmazás. Mert hogyha ez megtörténik, akkor ez a világ még tovább fajulhat” - emelte ki Jónás Dominik, a Bolyky Tamás Általános Iskola tanulója.

„Ha nincs béke, akkor nagyon sok haláleset van, és sok baleset is van ebből. Sokan halnak meg, és az nem jó, ha sokan halnak meg. Mert ez egyben szomorú és vannak rossz emberek, akik ugyanezt szokták csinálni, ami tényleg nagyon nem jó, mert tényleg sokan meghalnak. Most az ukrán háborúba is, és az nagyon nem jó, rossz. Béke, inkább a béke” - fogalmazott Becze Dávid, a Bolyky Tamás Általános Iskola tanulója.

Az ünnepség záró elemeként felolvasták a stadionban elhelyezett Sri Chinmoy idézeteket. Ezt követően Békefát ültettek a sportlétesítmény füves területére. Ehhez egy emléktáblát is állítottak, hogy minden arra közlekedőt emlékeztessen a békére való törekvésre.