Rágalmak és feszültség
Politika
2021. szept. 23.

Rágalmak és feszültség

Nézeteltérés alakult ki a két jelölt között az ellenzéki előválasztáson.

Fokozódik a helyzet az előválasztással kapcsolatban. Korábban olyan ismeretlen emberekből álló tömeg jelent meg a Városház téren, akik információk szerint a helyiek megfélemlítésével, a szavazás megzavarásával próbálkoztak. Emellett arról is lehetett hallani, hogy a szavazósátor környékén különböző szabálytalanságok történtek. Farkas Péter Barnabás a nézeteltéréssel kapcsolatban arról beszélt, hogy nemcsak őt, de családját és barátait is rágalmak és atrocitások érték. Ezekkel kapcsolatban bizonyítékokat küldtek a megfelelő szervnek, és a vizsgálat után szankcionálják majd az elkövetőket.

„Én azt kérem, bár úgy gondolom, hogy felesleges, hiszen az elejétől kezdve az kértem az ellenfelektől és az őt képviselő emberektől, hogy ne a lázítás, a hazugság, az aljasság és az etikátlan magatartás forma jellemezze ezt a választást. Tisztán és őszintén, amit én hiszek és képviselek, ezt pedig elmondhatom a Jobbikról és Jakab Péterről is, szeretnénk a választáson az embereket meggyőzni, hogy önszántukból, saját meggyőződésükből adják le a voksukat. Ők döntsenek, ne az aljas erők és a rágalmazás” - mondta Farkas Péter Barnabás, előválasztási képviselőjelölt.

Kiss Sándor a kialakult helyzettel kapcsolatban kifejtette, hogy ő nem vádaskodott az elmúlt napokban, csupán a tudomására jutott információkat közölte. Szerinte nem is a két jelölt között van feszültség, hanem egy helyzet volt, amit kezelni kell.

„Nincsenek nagy vitás kérdések. Azt kell tisztázni, hogy mit keresnek itt azok az emberek, akik nem Ózdon laknak. Miért akarták befolyásolni a választást. Én akkor is elmondtam, hogy az MSZP-nek és nekem, mint jelöltnek ezekhez a személyekhez nincsen közöm. Fényképek igaz azt bizonyítják, hogy a másik oldalnak állhat ez érdekében. Több olyan fénykép van, ahol a Jobbik megbízottja tárgyal ezekkel az illetőkkel. Én továbbra is nyitott vagyok, hogy közösen tisztázzuk, vagy a helyzetet elemezzük. A legfontosabb az, hogy tisztességesen és demokratikusan menjen az előválasztás” - nyilatkozta Kiss Sándor, előválasztási képviselőjelölt.

Információink szerint városunkban naponta több százan járulnak az urnákhoz, adják le voksukat az ellenzéki előválasztáson. Az első forduló szeptember 28-ig tart. Szavazni továbbra is a www.elovalasztas.hu weboldalon, illetve a Városház téren felállított sátornál lehet.